Menu

Konferencia a panelfelújításról, mintaház Újpalotán

2005.06.08.

Az elmúlt héten kétnapos szakmai találkozó keretében vitatták meg több ország képviselői a néhány évtizeddel ezelőtt épült panellakótelepeket sújtó problémákat, melyek megoldására nagyon rövid idő áll rendelkezésre.

Mivel Európa-szerte elterjedt a gyorsépítésű, úgy nevezett panelépületek építése, s ezek a lakótelepek csak ideiglenes jelleggel tudják a lakók igényeit kielégíteni, így évtizedek elteltével szükségessé vált a lakóépületek, telepek rehabilitációja. A panelépületek állagának, szigetelésének stb. problémája nemcsak Magyarországon, hanem mind a nyugat-, mind a kelet-európai országokban gondot jelent. Németországban már közel másfél évtizede felismerték e gondot és épp ezért több milliárd eurót költöttek az ilyen típusú épületek, lakások felújítására, s ezzel elérték, hogy ma már korszerűbb, sok évtized lakhatásra biztosított körülmények között élhetnek a panelekben otthont találók.
A lakókörnyezet újabbá és korszerűbbé tétele érdekében 2003 óta a XV. kerületi Önkormányzat közös pályázat keretében együttműködik Berlin, Lipcse (Németország), Tychy és Varsó (Lengyelország), Banska Bistrica (Szlovákia), Velence (Olaszország)és Pilsen (Csehország) városaival a közös panel-rekonstrukció érdekében.
A „LHASA INTERREG IIIB- Lakótelepek Stabilizációs Programja” projektről már tavaly két fórumon is egyeztettek a partnerek- júniusban Berlinben, októberben Budapesten, a XV. kerületben.-, s a kedvező tapasztalatok birtokában került sor a június eleji kétnapos nemzetközi konferenciára a XV. kerületi Önkormányzat Dísztermében.
– Nem véletlen, hogy éppen a XV. kerületben került sor e fórumra, hiszen közel húszezer panellakás található itt, s ennek többsége Újpalotán. Az önkormányzatnak kiemelt érdeke a lakótelepek mielőbbi rehabilitációja ? mondta dr. Dóczi Noémi, a EU-referens -, ezért a partnervárosok képviselői tavaly nyáron Berlinben találkoztak, ahol elsősorban az 1990. óta jól és eredményesen működő német mintát tekintették meg, majd a berlini küldöttség érkezett a budapesti találkozóra, akikkel arról tanácskoztunk elsősorban, hogy Újpalotán mely paneltömb lehet majd az a mintaterület, ahol a rekonstrukció leghamarabb elkezdődhet. A kijelölt terület megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére nagyon kevés idő áll a rendelkezésünkre (2006. márciusáig), s ezután a konkrét kivitelezés várhatóan 5-10 év alatt valósulhat meg.
-Jelenleg a nyolc partner azon dolgozik, hogy összeállítson egy részletes, műszaki, demográfiai, épületgépészeti és egyéb építészeti adatokra épülő részletes dokumentációt, amely konkrét képet ad az egyes országok iparosított technológiával készült épületeinek állapotáról és az elvégzendő munkálatok jellegéről- számolt be a szakmai konferencián történtekről dr. Dóczi Noémi. Többszöri partneri egyeztetést követően most először volt alkalom az összes partnerrel (közel 35 fő) összeülni és egy ún. workshop keretében megvitatni a részleteket. Maga a projekt munkacsomagokra van bontva, ezen egységek részletes tárgyalása, elemzése, a munkafolyamatok vizsgálata történt meg ezen a találkozón.
A XV. kerület a maga részéről korábban is a részletekbe menő felmérést, műszaki-szociológiai és demográfiai elemeket is felvonultató dokumentum elkészítését vállalta. Ennek a koordinációja Balázs Zoltán főépítész feladata, ő Budapest részéről a szakmai koordinátor. A projekt közel 2 M Euro végösszeggel kb. 2006 végére fejeződik be. Addig még többszöri egyeztetés következik, a záró aktus a berlini vezető partnert illeti meg. Reményeink szerint az EU következő költségvetési ciklusa már kedvezőbben tekint a panel-rehabilitációt is érintő pályázatokra és támogatást lehet majd szerezni a konkrét beruházásokhoz, felújítási munkálatokhoz.
A szakmai találkozó legközelebb ősszel lesz szeptemberben, ahol folytatódik az eddig megkezdett munka.
Gyurcsánszky János, alpolgármester sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a panelprogram Újpalotán remények szerint jövőre megkezdődhet. Bár még konkrétan nincs kijelölve, hogy melyik tízemeletes épület újulna meg önkormányzati-, állami támogatásból és tulajdonosi hozzájárulásból ily módon, ám már több közös képviselő is jelezte, hogy az általa képviselt panelház részt venne a rehabilitációs folyamat első részében. A pályáztatás szeptemberig tart, melyre a kormányzat e célra 20 milliárd forintot különített el.
-Az előzetes számítások szerint a felújítás lakásonkénti költsége közel 1,2 millió forint lenne, melynek egyharmadát az állami költségvetés, egyharmadát a kerület, míg egyharmadát a lakástulajdonos állna. Ehhez a lakástulajdonosoknak szüksége van hitelfelvételére, melynek törlesztő részleteit a felújításból adódó több mint 50%-os költségmegtakarítás alapján tudná fizetni. S ami az egyik legfontosabb dolog- a lakóknak a felújítás ideje alatt sem kell elhagyniuk lakásukat – mondta az alpolgármester.

Kapcsolódó linkek: