Költőnők, nőirodalom

De mit is jelent az, hogy nőirodalom? Erről maga a költőnő vall:
„A női irodalom megjelölés többnyire a nők helyzetéről szól. Mennyire kiszolgáltatott mint cseléd az urának, mint gyermek a szülőnek, mint szerelmes a szerelmének, mint ember az indulatainak, vagy mint értelmiségi, mint fogyasztó, mint egy kisebbség tagja, mint beteg. Hogy mennyire szabad, mennyi joga és javadalmazása van, milyen életformát engedhet meg magának. A 20. század nők-írta irodalma arról is tanúskodik, hogy nem csak egy-egy nő állhat egy tehetséges férfi mellett támaszul, háttérként, mert e nélkül nehezen lehet munka, hanem fordított példa is akad, megtörténhet, mint Virginia Woolf esetében. Vagy, ez is modell: halálba kergeti a feleségét a másik dudás, mint Sylvia Plath esetében. Szándékosan nem említek magyar neveket, túl közeliek. Talán az sem véletlen, hogy az írónők újabban gyakorta egyedül élőek, ami valamennyire az írói létformából következik.
A sajátosan „női”-nek tartott témákhoz még csak annyit, hogy férfiakat is megcsalnak, otthagynak, becsapnak – nők, vagy más férfiak- , ők is szenvednek az öregségtől, magánytól, a szegénységtől, a gyermekeik hiányától. A férfiak is szoronganak, küszködnek hitükért és életformájukért. Többségük retteg a hadi táboroktól és az önkénytől. Miközben…
Miközben a nők a lélek és szerelem dolgaiban- elnézést a globális nők-férfiak szóhasználatért – sokszor férfiasabbak a férfiaknál, sokkal bátrabbak. Adott esetben ők is a náluk gyengébben, úgymint gyereken, öreg szülőn, vagy a rajongó lovagon bosszulják meg sérelmeiket. Szadizmusuk éppoly kemény és éppúgy elítélendő, mint a másik nemé.
Akkor hol van, mégis, a létező különbség?
Más a testek tudása és ez a más-sokféleség egyénekre, egyéni változatokra lebontva, a nőiség és férfiság minden emberben egyetlen ötvözetét tekintve – ez az a csudálatos világ, amelyből minden művészet él és áll.
Ahogyan nem beszélhetünk férfi-irodalomról, hanem egyes, ilyen-olyan írókról, úgy női irodalomról sem.”
Balla Zsófia Kolozsvárott született, 1993-ban települt át Magyarországra. Előtte különböző romániai lapok munkatársa, 1972-85 között a kolozsvári rádió szerkesztője. 1992-től áttelepüléséig a bukaresti Hét munkatársa. 1999-ben DAAD-ösztöndíjat kapott.
Többek között a Kolozsvári Írótársaság Költészeti Díj (1980); a Román Írószövetség Országos Költészeti Díj (1983, 1991); a Romániai Könyvszalon Költészeti Díj (1991); Déry Tibor-díj (1992); a Soros Alapítvány Életműdíj (1995); József Attila-díj (1996); Palládium-díj (2003) tulajdonosa, számos kötet szerzője, melyek többségében a Kriterion és a Jelenkor Kiadónál láttak napvilágot.
A költőnővel a közönség ma este találkozhat a Pestújhelyi Közösségi Házban, miközben a költőnők könyveibe is beleolvashat a beszélgetéshez kapcsolódó kiállításon, amely május 2-ig várja az érdeklődőket.