Menu

Klímaváltozás: fontos a véleményünk

2020.10.08.

Helyi klímastratégiát megalapozó előzetes tanulmány készül, ehhez kérik egy online kérdőíven a XV. kerületben élő véleményét.

 

Az önkormányzat vezetése egyik kiemelt feladatának tartja a klímavédelemmel kapcsolatos tennivalókat. Ennek érdekében szakértők bevonásával egy helyi klímastratégiát megalapozó előzetes tanulmány készül.

A szakértői anyag elkészítése során októberben rendeztek volna egy kerületi klíma-workshopot, amely interaktív műhelymunkát jelentette volna. Ez az alkalom szolgált volna arra, hogy a klímastratégiához információkat kapjanak a kerületben élők és dolgozók klímaváltozással kapcsolatos attitűdjéről, illetve javaslatokat gyűjtsenek, melyek alapján fejleszthetik a helyi klímavédelmet, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást. Azonban a járványhelyzet következtében a klíma-workshop elmarad.

Az itt élők véleménye azonban fontos tanulmány elkészítéséhez, így a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztálya egy online kérdőívet adott közre.

Kérjük, hogy 2020. október 20-ig az alábbi linken található anonim kérdőív kitöltésével járuljon hozzá a helyi klímastratégia kidolgozásához!

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfxYa0F8nMxGk6TjHFjoGwkFkPtp1c5cg7I0gA_fwon5hPilg/viewform?usp=sf_link

(Cs.B.)