Menu

Kismesterek és mesterek

2007.03.21.

Hétfőn a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ aulájában a „Népművészet Palotai Kismestere” és „Népművészet Palotai Mestere” cím elnyeréséért kiírt pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és a beküldött alkotásokból álló kiállítás megnyitója volt.

Mindezt megelőzte a népi iparművészek alkotásaiból álló kirakodóvásár.
Először Bikfalvi Borbála, elnök-igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd a kiállítás kapcsán osztotta meg gondolatait mindannyiukkal:
-A magyar népi kultúra hagyományos megjelenési formái napjainkban eltűnőben vannak. A közelmúlt és a jelen változásai lassan történeti távlatba állították azt a világot, amely ennek a kultúrának kerete és éltetője volt- mondta többek közt, majd a 4. a osztályos diákok a Becsületesség jutalma című mesejátékot adták elő nagy sikerrel. A munkában Kálvinné György Gabriella és Nándori Mariann volt a segítségükre.
Ezután a program szervezője, Kálvinné György Gabriella mondta el, hogy immáron 8. alkalommal rendezi meg ezt a programot az iskola, melynek célja a XV. kerületben lévő hagyományok felkutatása, s egyben kiállítási lehetőség biztosítása az itt élő, a népművészetet ápoló embereknek.
A népművészeti kiállítással párhuzamosan – szintén hagyományosan- két palotai festőművész: D. Prax Ágnes és Mándiné Szentes Zsuzsanna kiállítását is megtekinthetik a látogatók az aulában, így az ő életútjukról is szólt az este két házigazdája. Mellettük Dávid László festőművész is elhozta két palotai témájú képét a népművészeti bemutatóra.
A művészek bemutatását követően a közönségnek egy népdalcsokorral Ress Ildikó negyedikes és Hermann Lilla harmadikos diák kedveskedett. Felkészítő tanára: Bacskai Ildikó.
Mielőtt a díjak átadására került volna sor az elnök-igazgató köszönetet mondott mindenkinek: a családoknak, a kollegáknak, a szülőknek, a diákoknak, a kézműveseknek, az önkormányzatnak, akik segítséget nyújtottak abban, hogy ez a kiállítás ilyen színvonalasan jöhessen létre, majd Hamvas Béla szavait idézte:
-„Van birodalom, ahol a tárgyak, dolgok és a gondolatok megvannak. És a világra mindig döntő jelentősége van, ha abból a birodalomból sikerül valakinek valamit áthozni, akár gondolatot, akár eszmét, akár igazságot, akár tudást, akár gőzmozdonyt, akár fűzfa kosarat. Az első kosár megfonása az emberiség egyetemes ügye.” Kívánunk Önöknek a legközelebbi kiállításig alkotó kedvet, jó egészséget és szeretnénk, hogy kedvükre gyönyörködjenek, és maradandó élményekkel térjenek haza.
Ezután dr. Pálinszki Antal alpolgármester adta át az elismeréseket a népművészet palotai kismestereinek és mestereinek, majd a kiállítás megtekintését megelőzően az iskola néptánc csoportja (a 3.a és 4.a osztályosok) tartottak bemutatót. Felkészítő tanáruk Bakcsi Katalin, a Hubay Jenő Művészeti Iskola tánctanára volt.

Palotai Mester oklevélet kapott:
Vaskó Boró – nemezkészítő
Barbás Irma – fazekas
Laukóné Solawa Éva – kosárfonó
Kostyál Erika – nemezkészítő
Rózsa Györgyné – kézi iparművész, tojásfestő
Arnótczky Zsuzsa – foltvarró
Balogh Ramóna – fazekas
Ipsics Zsuzsa
Keskeny Lászlóné – kéziszövő
Faragó Róbert -bőrműves, tímár, szíjgyártó
Tasnádi Attiláné – bőrműves
Kovácsné Drajkó Piroska – szalmadíszkészítő
Stefán Ferencné – fazekas
Kasza Józsefné
Kabai Erzsi – fazekas
Gyimesi ferenc – fafaragó
Sárai Nándor – fafaragó
Balázs Kati – kéziszövő
Gurmai Ferenc – fafaragó
Kiss Attila – népi bőrműves
Molnár Kati
Dombi Anita – kéziszövő
Fuferenda Edit – kéziszövő
Kiss Zsuzsi – kosárfonó
Varga Józsefné – kosárfonó
Mózer Ibolya
Rózsa Gyuláné
Petrán Józsefné
Kőszegi Edith – fazekas
Dávid László – festőművész
Horváth István
Czimmermann Márta
Palota Slerosis Multiplex Betegek Egyesülete
Weisz Jánosné
Hanzelik Lajosné
Verebesné Batiz Ildikó – gyöngyfűző
Dr Tikász Emese – kéziszövő
Szaniszló Gyuláné
Takács Andrásné
Tóth Anna Mária
Száraznád NOK: Török Anett – kéziszövő
Kárpáti Péter – kéziszövő
Rácz Zsófia – kéziszövő
Fridrich Kitti -kéziszövő
Vida Orsolya – kéziszövő
Nagy Ferenc – kéziszövő
Suki Zsanett – bőrműves
Debre Tünde – bőrműves
Kalányos Norbert – bőrműves
Egri Attila – bőrműves
Bécsi Zsanett – bőrműves
Ágoston Zsolt – bőrműves
Kornis Klára Gyermekotthon és Szakiskola bőrkészítők:
Hegedűs Zsuzsa
Mátyás Tibor
Bényei Richárd
Szórádi Katalin
Egedi Zsuzsanna
Varga Benedek
Kárpáti Mária
Szórádi Viktória
Kornis Klára Gyermekotthon és Szakiskola kéziszövők:
felkészítő tanár: Lőrinczné Pirók Irén
Darusa Renáta
Csurár Ivett
Garamvölgyi Klaudia
Nagy Andrea
Csordás Mária
Kornis Klára fazekas csoport – felkészítő tanár: Boruzs Sándor
Kornis Klára virágkötő csoport: Góra Erzsébet
Tóth Ágnes
Hári Kitti
Kárpáti Józsefné
Fekete Józsefné
Szlavicsek Józsefné
Netz Ágostonné
Yuan In Qian
Kálvinné György Gabriella

Palotai Kismester oklevelet kapott:
Csetke András – asztalos – Száraznád NOK
Kiss Bence – KNOK 5.a osztályos tanuló – fafaragás
Szövő-kézműves szakkör – KNOK
Régi Fóti Óvoda – Pillangó csoport – KNOK
Szövőgyár utcai Óvoda – KNOK 6-os csoport
Száraznád NOK Könnyűipari Szakmai Alapozó Csoport
– felkészítő tanár: Molnár Sándorné
Szabó Éva
Balkus Brigitta
Baliga Dóra
Papp Ráchel
Lovas Lilla
Száraznád NOK 9. évfolyamos tanulói (Száraznád NOK – Szakmai Előkészítő Csoport -felkészítő tanár: Tasnádi Attiláné)
Száraznád NOK Faipari Szakmai Alapozó Csoport 10. évfolyam – felkészítő tanár: Ágoston Zsolt, Anna Péter
Kőszegvári Zoltán
Bíró József
SZÁRAZNÁD NOK 9. ÉVFOLYAM
11.-12. évf. Asztalos
12. évf. Varrómunkás
11. évf. Könyvkötő asszisztens
Felajánlások:
Gombai Pál és családja: Csomád környéki népviselet
Turcsány Lajos és családja: palotai tányérok
palotai kendők
Fehér András Gyula: régiségek
Tóth Anna Mária: hímzések és népviselet
Kozák Zoltánné: palotai tál és népviselet
Ress József és családja: palotai népviselet
Hanzelik család: kiállító bútorok, parasztszék
Aranyi Péter: parasztbútor, népi munkaeszközök, parasztszekér
Festőművészek: D. Prax Ágnes
Mándiné Szentes Zsuzsanna –