Kis kút, kerekes kút

-Egy használati tárgy felavatására jöttünk össze – látszólag. Abból, hogy ilyen sokan vagyunk, és milyen sokan kísérték látható figyelemmel a kerekeskút rekonstrukcióját – aggódva, hogy netán ezt is ellopták, és milyen sokan dolgoztak rajta, érezve a közfigyelmet – érzékelhető, hogy sokkal többről van szó. A tér sarkán álló kerekeskút a hajdani Pestújhely község centenáriumi évében emlékhellyé vált, válik a szemünk előtt. Ezt ünnepeljük most- mondta, majd Molnár Béla esperes- plébános megáldotta az emlékhelyet és az alkotó közösséget.
A kút leleplezését megelőzően Gyulai Líviusz Kossuth díjas grafikusművész, a Pestújhely 100 programsorozat egyik védnöke arról beszélt, hogy milyen jó azoknak, akik közel laknak a kúthoz, mert így gyakrabban jöhetnek itt össze, találkozhatnak itt. Pintér Zsuzsánna, a Pestújhelyi Közösségi Ház vezetője, a PEPE tagja mindehhez hozzátette, hogy ő kérte fel még hajdanában Gyulai Líviuszt, hogy a Pestújhelyi Napok programsorozathoz tervezzen egy jelképet. Ő a kerekes kutat álmodta meg linómetszet formájában, ami így immáron 17 éve a szimbóluma a programoknak. Pintér Zsuzsa rövid visszaemlékezését követően Gyulai Líviusszal közösen tekerték meg először a kutat, és folyatták ki az első vizet, majd László Tamás tartotta meg ünnepi beszédét.
-Kedves Pestújhelyiek! És mindazok, akik a régi és új palotáról eljöttek az ünepségünkre! Augusztus 20. ünnepkörében vagyunk, illő, hogy kapcsolatba hozzuk Szent István nappal, Szent István ünnepével. Szent királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. Van, aki ezt úgy értelmezi, hogy 10 nagycsaládra vonatkozik a királyi parancs. A vasárnap a magyarság számára vásárnap is volt. A templom és a vásár kapcsolódik össze, a szent és a profán. Az Istennel való találkozás és az emberi találkozások: eszmecsere, beszélgetések, párválasztás, tájak, vidékek árucseréje közben. A hajdani kerekeskút is erről szólt.
A pestújhelyi emlékezet a téren álló kerekeskutat sós vízű kútként tartotta számon, amelynek „vizében jól lehetett a babot áztatni és ruha áztatására is kiváló volt”. De a víznyerésnek volt egy járulékos „haszna”: az emberek vízhúzás közben beszélgettek is. Amikor az életünk kényelmesebbé vált, mert már vezetékes víz folyik minden házban, valami elveszett: ezek a beszélgetések vesztek el. Milyen érdekes, hogy a kényelem szinte mindig veszteségekkel is jár, olykor észrevétlenül. Ezekre a beszélgetésekre is emlékezünk, és azt szeretnénk, hogy az itt élők a jövőben találkozóhelyként tekintenének a kerekeskútra és környezetére.
Ünnepelünk, de ez az ünnep már megvalósult akkor, amikor tavasszal körbejártuk a teret és gondolkodtunk azon, hogy kéne megcsinálni a kutat és környékét. Akkor még talán kevesen gondolták, hogy amit eltervezünk, az meg is valósul… Majd ünnep volt most hétfőn délelőtt, kedden délután, és szombaton délelőtt is. Lelkes emberek gyűltek össze, különös látvány volt, amikor egy fizika szakos tanárnő adta át a kockakövet az Uzsoki kórház neurológus főorvosának és egy tanár úr kezében landolt a kő, hogy a helyére kerüljön. De voltak vízhordó lányok is, mint minden rendes építkezésen, csak itt nem ceglédi kanna járt körbe a piros fedelével, hanem bodzaszörp és egyéb jóféle nedűk. De volt itt meleg pogácsa is, egy baj volt vele csak, hogy hamar elfogyott. Volt, aki már otthon elkészítette a padot, a gerendákat megmunkálta, a fogadó acélszerkezetet összehegesztették.
Csodálatos volt a hangulata ezeknek az óráknak, Pestújhely egy megjelölt fix pontja született itt. Ama bizonyos archimédeszi pont, amiről az ókori görög tudós azt mondta, hogy adjatok egy fix pontot és én kimozdítom onnan a világot. Ilyen pont nincsen és mégis van – ez olyan. Közösségtermő, -teremtő hely. Hogy mennyire az, mutatja egy kis jelenet: Egy lány biciklizett el a kút mellett, megállt, érdeklődött, hogy mit csinálunk? Egyikünk javasolta, hogy helyezzen el egy kockakövet, hogy majd a gyerekeinek mondhassa, mutathassa, hogy egy követ én helyeztem el itt. Így történt – és a leány leszámolta, a harmadik sorban a tizenkettedik kockakő az övé… Mindannyiunknak lett egy köve, egy mozdulata, egy szava, és ezekből áll össze ez az emlékhely. Már nem kő, fa és vas és föld és növény, hanem emberi gesztusok és történések sorozata, csodálatos interakció. Valamit nem készen kaptunk, hanem mi magunk küzdöttünk meg érte, mi törődtünk valamivel. Törődni valamivel, azt jelenti elsőrenden, hogy ha mi magunk nem töretünk egy kicsit bele abba, amivel törődünk, akkor az nem is törődés. Kell, hogy fáradjunk, hogy izzadjunk meg egy kicsit, hogy kapcsolatba kerüljünk egymással. Önként és szabadon választva ezt a cselekvést. És ez a döntő különbség a hajdani kommunista szombatok és társadalmi munka világától, hogy ez önkéntes és szabad cselekvés volt, egy közösen megálmodott cél érdekében. És olyan lett, amilyennek együtt csináltuk. Lerakták volna a követ hozzáértő munkások is, növényt is ültettek volna hivatásos szakemberek. De az nem lett volna olyan mértékben a miénk, mint így, hogy a kertjeink egy-egy darabja költözött ide ki a térre, az emlékhely minden részével kapcsolatunk van, lett. A mozdulatainkból rakódott össze egy különös táj, ami belevésődik a tudatunkba, a közreműködés teremti ezt meg.
Az egyik felkészülési előadás során arról beszélgettünk, hogy milyen egy jó köztér? Sok minden előkerült, közöttük egy érdekes mozzanat: ez a háromszögelés, vagyis az, hogy egy jó térrészen három dolog, három elem együtthatása teremt többletet. Egyszerű dolgokról van itt szó: egy hirdető tábla, egy pad, egy szemetes edény. Vagy mint itt: egy kerekeskút, egy pad, virágok, növények között, a közelben hirdetőtábla, két buszmegálló között. Már hallom, hogy a fiatalok azt mondják, hogy találkozzunk a kerekeskútnál, és majd onnan együtt biciklizünk, sétálunk kézenfogva. Párválasztó hely lesz, egy pillanatnyi megállóhely, a válság közepette, amire szintén válasz ez az ünnep.
Hiszen képesek vagyunk valami egyébként feleslegest, sokak szemében esetleg haszontalant csinálni, ajándékozni szertelenül – hiszen ezek a készületi órák olyanok voltak, mintha ajándékot csomagoltunk volna a száz éves Pestújhely mai lakói számára. Ez a csattanós válasz a gyomrot, torkot szorongató, egzisztenciális gondokkal fenyegető válság idején: összefogni és együtt csinálni valamit.
Végezetül: Klebelsberg Kunó beszél száj és tett-hazafiságról. És a hazafiság ott kezdődik, ahogyan azt most március 15-én, egy esős délelőttön bőrig ázva, az ünnepi beszédben mondta L. Simon László barátom, hogy a hazafiság először, alapszinten azt jelenti, hogy kitakarítjuk a házat, rendbe tesszük magunk előtt az utcát, megmetsszük a növényeinket, vagy mint most: a közterünk egy sarkát emlékhellyé varázsoljuk, nem várva senkire és semmire, dacolva a fanyalgókkal is. Isten éltesse Önöket, használjuk, éljünk a köztereinken, emlékezzünk a régiekre, akik innen hordták a sós vizet, mert jól lehetett benne babot is , meg ruhát is áztatni, emlékezzünk ere az alkotó közösségre, akik közadakozásból, közös gondolkodással, a tett-hazafiság jegyében a magunk képére teremtettünk valamit. Hajrá magyarok! Hajrá Pestújhely!
Az ünnepi beszédet követően két Pátria tag mondta el versét, akiket a kerekeskút megihletett, és így verset írtak erre az alkalomra.
Először Sebestény István verse hangzott el, majd Páljános András költeményét Báder György olvasta fel.

Sebestény István: Kútmutató

Tudd, ki letérsz ma az útról,
hogy szomjadat oltsad e kútból,
ha megtekered a kopott kereket,
nemcsak a víz tör elő, de ott buzog még
sok évtizednyi emlék-buborék.
Úgy kortyoljad hát hűs vizemet,
hogy benne van egy cseppnyi üzenet.

Páljános András: A kút köszönete

Én szólok most: a százéves kút,
annyi idős, mint mellettem az út,
s mióta itt állok e helyen,
a velem egyidős Pestújhelyen,
hajtották kerekem kicsik és nagyok,
hajlott öregek és erős fiatalok,
adtam a vizet ivásra, mosásra,
majd várhattam évekig gondoskodásra.
Megtörtént! Köszönöm néktek kedves Emberek
Igyátok még sokáig jóízű vizemet!

A versek elhangzását követően Báder György köszönetet mondott mindazoknak, akik együtt ünnepelnek most, illetve akik bekapcsolódnak a 100 éves Pestújhely programjainak megvalósításába.
-Mindenki számára világos, hogy az ivóvíz Magyarország, az egész emberiség legdrágább kincse. Ez ma nekünk még megadatik, hogy elforgatva a kereket még oltani tudjuk a szomjunkat. Ám gondoljunk arra, hogy már Európa számos országában is milyen nagy gond az iható víz biztosítása. Ne pazaroljuk ezt a drága kincset! Bízom abban, hogy látva a lelkesedésünket Pestújhely lakói a továbbiakban is segítenek a lakóhely szebbé alakításában a centenáriumi év programjai során.
Póta Erzsi, a Pestújhely Kertbarát Kör helyettes elnöke szintén a közelmúlt eseményeit idézte fel gondolataiban.
-Tavaly egy program keretében beszélgettünk arról, hogy hogyan tudnánk segíteni a centenáriumi rendezvények során. A kerekes kútról is szó esett, ahonnan szüleink, nagyszüleink hordták a vizet hajdanában főzéshez, mosáshoz. Sőt a randevúkat is ide beszélték meg. Egy igazi találkozási pont volt hajdanában ez a hely. Aztán eltelt egy év, és megújult a kút. Sokan örömmel ajánlottunk fel virágokat a környezet csinosításához. Próbáltuk megbeszélni, milyen virágokat ültessünk. A megbeszélt időre pedig itt volt mindenki a virágokkal, növényekkel. Most pedig szeretnénk gondozni ezt a kis területet is. Pestújhely most örül, mert visszakapott valamit a múltból, ami remélhetőleg a jelenben is összetartó erő lehet. Köszönet mindenkinek az áldozatos munkájáért- hangzott el, majd László Tamás két férfinek mondott külön köszönetet Páhi Attilának és Jávori Péternek,
-Páhi Attila fémrestaurátor, aki a kútnak a hiányzó alkatrészeit pótolta, letisztította a kutat, és a kollegáival együtt működőképessé tette. Még előző este is az utolsó simításokat végezték.
Közben Péter a hátterét adta az egész munkának. Mert bár lelkesedéssel sok mindent meg tudunk csinálni, de azért pl. egy tisztességes járdát kellett készíteni, ami nem volt itt azelőtt, illetve a környezet is ki van tisztítva. A két köszöntött egy-egy 2009-es kalendáriumot kapott, majd Bencsics Aranka mondott köszönetet az alkotó közösségnek.
-Évek óta beszéltünk arról, hogy jó lenne felújítani a kutat. Sokak számára fontos volt ez. A PePe vezetősége, tagsága és a civilek körében meghallgatásra talált az ötlet, hogy a 100. évforduló alkalmából újuljon meg a kút. Mára elkészült a kút, hogy emlékhellyé váljon Pestújhelyen, megújult, hogy felébredjen Csipkerózsika álmából. Köszönet az ötletgazdáknak, a kút rendbe hozóinak, azoknak, akik a kút felújításában segítettek, illetve azoknak, akik adományaikkal segítették a megújulást. Ám van még van feladat: meg kell őriznünk a jövőnek is mindezt.
A Szózat hangjainak felcsendülését megelőzően pedig dr. Bezsilla Nándor unokája is külön köszönetet mondott mindenkinek, hogy a kút megújult.