Menu

Kire szavaz a szúnyog?

2019.06.28.

A vérszívók nem állnak meg a kerülethatáron,  a gyérítésük azonban, úgy tűnik, igen.

Elképzelhetetlennek tűnik ugyan, mégis úgy néz ki, a „fideszes” kerületekben irtják, az ellenzéki városrészekben nem a szúnyogokat – hangzott el a csütörtök este a Klubrádió Esti gyors című műsorában, amelynek Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere volt a vendége.  A városrész vezetője a telefoninterjúban arról számolt be, hogy miközben a két szomszédos (IV. és XVI.), Szilas-patak menti, ezért a csípős rovaroknak igencsak kitett kerületekben volt szúnyoggyérítés, náluk ez valamiért elmaradt.

A megoldás valószínűleg az lehet, hogy idén – a korábbi évek gyakorlatával szemben – kérni kellett a Katasztrófavédelemtől a gyérítést, ám erről az önkormányzat nem kapott semmiféle értesítést, a munkát pedig elfogadott költségvetés híján nem rendelhette meg saját zsebre. A XV. kerületi szúnyogok azért nem könnyebbülhetnek meg, mert a legfrissebb információk szerint június 28-án, pénteken este a XV. kerületben is megindul ellenük a támadás, már, ha ezt az időjárás is megengedi.

A politikai alapú szúnyoggyérítés gyanúja azért nem lehet teljesen alaptalan, hiszen míg például a főváros a szomszédos kerületekben fenntartott útjai javítására, felújítására komoly pénzeket költ, az ellenzéki vezetésű kerület egy fillért sem kapott erre a célra. Azonban sem a szúnyogok, sem az elhanyagolt utak esetében nem őt, nem a kerület politikai vezetését, hanem a városrészben lakó mintegy 80 ezer embert büntetik – hívta fel a figyelmet a Klubrádióban a Németh Angéla polgármester.