Menu

Kint és bent a Kozák téren

2010.05.22.

Az időjárás ugyan nem volt kegyes azokhoz, akik a Kozák Téri Nap programjait szervezték az elmúlt hetekben, illetve a helyszínre látogatókhoz sem, ám ennek ellenére egy nagyon kellemes napot tölthetett el mindenki az elmúlt szombaton.

A bográcspörkölt a kertben főtt már kora délelőttől, míg a szabadtéri színpadon Majoros Ági bábművész Százszorszép Bóbiska című bábelőadását mutatta be. Mindeközben a kézműves alkotóházban nemezeléshez, gyöngyfűzéshez várták az óvó nénik a gyerekeket.
Az eső azonban betessékelte a közösségi házba nézőket, így a Cassandra Táncstúdió növendékeinek modern színpadi táncbemutatója, a hagyományőrző csoport honfoglalás kori harci bemutatója, a Dancing Queen tánciskola salsa táncbemutatója, a Pesti Musical Stúdió növendékeinek musical- és filmsláger egyvelege, valamint Csider Kriszta gyermekdalokkal, játékokkal fűszerezett programja már a ház termeiben volt. Szintén itt zajlott a The Lumens együttes zárókoncertje is.
A nap folyamán emellett íjászat és fegyverbemutató, dalos- ,és sportjátékok, versenyek, arcfestés és kókuszgolyó készítés, kisállat bemutató és simogató várta a gyerekeket.