Menu

„Kína gyerekszemmel”

2005.05.27.

Milyen is Kína gyerekszemmel? Aki a Zsókavár Galériába ellátogat az elkövetkezendő napokban, az saját szemével győződhet meg minderről.

Kedden délután egy rövidfilmet tekinthettek meg a galériába érkezők, mely Sen Zen-ről szól, arról a városról, amely néhány évvel ezelőtt halszfalu volt még, ma pedig egy 2 milliós város. Ezt követően a galériában Hajnal László, az ÚSZIK munkatársa köszöntötte a sajnos nagyon kevés számban megjelenteket, aki elmondta, hogy a pályázatra beérkezett művek csak egy része látható ezen a helyszínen, hiszen a terem befogadóképessége kicsi. Ennek ellenére szebbnél szebb képeket, alkotásokat láthat a helyszínre látogató.

Udvari Gábor, a Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítvány igazgatója megnyitójában kiemelte, hogy nagyon sok, 1026 alkotás érkezett be a pályázatra, s ezekből egy válogatott anyagot lát a nagyközönség. A kiállítás témája, hogy miként látják a gyerekek a régi és az új Kínát.
-Egy kicsi pályázatra gondoltunk, amikor kiírtuk, ám nagyon sok olyan itt élő kínai gyerek is benevezett, aki még sosem járt Kínában. Rajtuk és a magyar gyerekeken kívül román, szerb, szlovák gyerekek is beneveztek. A vándorkiállítás első helyszíne a szintén a XV. kerületben található China Mart, de az anyagok többsége jelenleg is Martfűn, a Városi Művelődési Házban tekinthető meg. A pályaművekről érdekességként hadd mondjam el, hogy különböző technikákkal készült alkotások érkeztek: tűzzománc, van egy hatalmas tengeralattjáró illetve egy panda macit ábrázoló gobelin is. Sokkal színvonalasabb alkotások érkeztek, mint amit vártunk a gyerekektől.
-A pályamunkákat zsűri értékelte, majd a Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány, a Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítvány, a Magyarországi Kínai Nők Egyesülete, és a Magyar – Kínai Kéttannyelvű Iskola Gyermekeiért Alapítvány segítségével és támogatásával ajándékcsomagokat kaptak a díjazottak. Az első helyezett pedig fődíjként Kínába látogathat a további több mint 80 gyerekkel együtt, akik egy nemzetközi találkozón vesznek részt a nyár folyamán.

Díjazottak:
I. Balogh Lajos / Berekböszörmény
II. Mustos Adrienn / Ózd
III. Németh Vivien / Veszprém
IV. Varga Gréta / Debrecen
V. Fehérvári Kitty / Románia
VI. Varga Liza / Debrecen

Különdíj
Máté Emilia / Debrecen
Juhász Fanni / Écs
Katona Pálma / Debrecen
Molnár Zsolt / Gyomaendrőd
Sulyok Anita / Szolnok
Kiss Balázs / Paks

Kínai
I. Fu Si Yi / Budapest
II. hely Wang Xiao Zhu / Budapest
III. hely Ni Pei Jun / Budapest

Különdíj
Miao Chenyi / Budapest
Yu Yi Ping / Budapest

-A következő kiállítás június végén Pekingben nyílik, ám előtte még május 28-án, szombaton 10.30 órától látható a Kínába utazó gyerekek műsora az Újpalotai Közösségi Házban. Idén nyáron, három gyermekcsoport indul Kínába. A csoportok tagjai eljutnak Peking, Nandaihe, Zhengzhou, Kaifeng, Sanghaj, Hangzhou, Ningbo, Shaoxing városokba és meglátogatják az Ezer Sziget világát Zhejiang tartományban. Ők mutatkoznak be a kulturális műsorukkal Újpalotán. A programra a belépés ingyenes. Június 3-án pedig a Kavicsos közben lévő kínai-magyar iskolában nyílik a kínai gyerekek munkáiból kiállítás- mondta Udvari Gábor a megnyitón, majd a színházteremben vetítettképes előadáson vehettek részt az érdeklődők.