Menu

Kiállítástól kiállításig I.
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.10.19.

Ha valaki panaszkodni kezdene, hogy nincs elég kulturális program a kerületben, az valószínűleg nem kellően informálódott.
Az elmúlt héten többek között számos kiállítás megnyitására is sor került: nem maradt tárlat nélkül sem Újpalota, sem Rákospalota, se Pestújhely lakossága. Sőt az utóbbi helyen a magyar festészetet több napon át ünnepelték.

De nézzük sorjában, hogy hol milyen alkotások várják az érdeklődőket!
A Csokonai Művelődési Központban Dr. Bánszky Pál művészettörténész nyitotta meg Molnár József festőművész kiállítását.
Amint a megnyitón is elhangzott, hogy bár a művész Nagyrédén született, tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán végezte többek között Bernáth Aurél tanítványaként. Az elmúlt évtizedek folyamán azonban számos országban járt tanulmányúton, így Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Görögországban, Oroszországban is.
Munkái között épp úgy megtalálhatóak arcképek és figurális alkotások, mint a tájképek, csendéletek.
A kiállítás megnyitón Ferk Ilona, a tárlat szervezője szólt néhány szót.
Molnár József alkotásai november 2-ig tekinthetőek meg.
Alig telt azonban néhány perc, és már Újpalotán vehetett részt a kerület érdeklődő lakossága egy filmbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitón, amely a nyári „Mesterségünk címere” kézműves tábor alkotásaiból és a filmes táborban készült animációkból áll.
A hangulatot a Hubay Zeneiskola diákjának, Szabó Eszternek a fuvolajátéka emelte, majd Kelemen Árpád, az Újpalotai Szabadidő Központ vezetője mondott köszöntőt.
Amint elmondta, hat éve rendezik meg a kézműv4es tábort, melyhez négy évvel ezelőtt csatlakozott a filmes tábor.
-2007 óta pedig egy közös tárlaton mutatjuk be az egy hét alatt készült alkotásokat. A táborozáson 69 diák vett részt, melyet Nagy-Simon Patrícia és Kissné Breczek Margit vezetett. A kézműves táborban számos anyagból készültek alkotások: pl. csuhé, agyag, gyöngy, papírmasé, míg az animációs tábor résztvevői is többféle alkotást hoztak létre: festmény- és tárgyanimáció, kollázs, fázisrajz. Mindezekből több mint 6000 képen elevenednek meg a filmek.
Az elkészült alkotásokat egy közel 15 perces filmbemutató keretében tekinthették meg az érdeklődők,az alkotók, és a hozzátartozók.
A kiállított anyag pedig október 28-ig a közösségi ház programjaihoz igazodóan tekinthető meg a Zsókavár Galériában.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló