Menu

Kiállítás, főzés, jókedv

2004.09.28.

Szeptember 25-én volt a Kozák téri Nap a közösségi házban, mellyel egy időben Csiki János kiállításának megnyitójára is sor került.

Az egész napos rendezvényre a környékről elég sokan érkeztek ovisok, iskolások és felnőttek. Az udvaron a bográcsban már reggeltől főtt a babgulyás, melynek illatát még az utcán is lehetett érezni. Közben a gyermek játszóházban tölthették el idejüket játékkal és hasznos kézműves foglalkozásokkal az ügyes kezűek. Többek között lehetett gipszfigurát festeni, krepp papírból őszi virágot készíteni. Délután pedig az ovisok a kupakkereső versenyen, az iskolások játékos ügyességi vetélkedőn vehettek részt. Az „ötpróbán” babzsákkal a fejen kellett ügyesen hullahopp karikázni, illetve a háton evickélve szlalom pályán haladni, volt pingponglabdával dekázás, célba dobás és puzzle kirakás. A pontok gyűjtését követően pedig öt kategóriában ajándékokat szerezhettek az ügyesebbek. Természetesen senki nem ment haza üres kézzel. A játékot követően Paprika Jancsi tért vissza bábszínházi előadás formájában illetve a Cassandra táncstúdió növendékeinek bemutatója zárta a vidám napot.
Közben még a délelőtt folyamán Csiki János kiállítását nyitotta meg a Kozák téri Közösségi Ház vezetője, Tóthné Bezerédi Erika.
-Egy új hagyományt szeretnénk teremteni itt a házban azzal, hogy időről-időre bemutatunk egy-egy művészt, vagy amatőr alkotót, kiállítást rendezve műveikből- mondta a ház vezetőnője. Ezzel is megpróbáljuk szélesíteni vendégeink körét, illetve megfelelni az ilyen irányú látogatói igényeknek. Ebben az évben ez a hatodik kiállításunk, amelyen Csiki János festményeit tekinthetik meg. Ezt megelőzően Erdei Júlia filcmozaik képeit, Andreé Annamária festményeit, Andreé László fafaragványait, Környei László intarzia képeit, valamint F.Nagy Judit és Nagy Edit tűzzománc képeit láthatták az érdeklődők. Mint említettem, most Csiki János műveit láthatják a falakon, aki nagyon messziről, Tolna megyéből, Bátaszékről hozta el néhány képét erre a kiállításra. Csiki János 1962-ben született Szekszárdon. Jelenleg Bátaszéken lakik, ahol a gimnáziumi érettségi letétele óta mozdonyvezetőként dolgozik. Gyerekkora óta rajzol és fest autodidakta módon. 1988-ban az Országos Vasutas Képzőművészeti kiállításon jelent meg először a nagyközönség előtt. 1989-ben a XIV. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Pályázaton is részt vett. Ugyanebben az évben alakult meg az Art’99 Tolna megyei Képző- és Iparművészeti Egyesület, melynek alapító tagja. Minden közös kiállításukon és más csoportos kiállításon is szerepeltek már alkotásai. Munkája fontos elismerésének tartja, hogy 1995-ben a Babits Mihály Művelődési Ház 25 éves évfordulóján megrendezett kiállításon jutalmat és különdíjat kapott, valamint, hogy részt vehetett 1996-ban, a szekszárdi Művészetek Házában az 1100 év Tolna megyei Képző-és Iparművészek tárlatán. Végezetül egy gondolat az alkotótól: ”alkotásaimmal szeretnék szépet adni az embereknek, de nem áll tőlem távol a megdöbbentés sem. Műveim- reményeim szerint – önmagukért beszélnek…” és valóban, ha megnézik a képeket, igen meglepő változatosságról és sokszínűségről tesznek tanúságot. Mind témájában, mind stílusában, valamint a festéktípus megválasztásában is meglepően különbözőek, ezzel pedig más és más érzéseket és hatást vált ki a nézőből.
A kiállításmegnyitón Haraszti Mária és Haraszti Vilmos közreműködött, akik Francisco Tarrega két művét adták elő. A kiállítás október 5-ig tekinthető meg.