Menu

Kézimunkázás és a színészet
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.09.01.

Hogy hogyan kapcsolódik e két dolog egymáshoz?
Jelinek Jánosné Rózsi néni tevékeny napjaiban kézimunkázásból tartotta fenn a családját, míg manapság a korábban élt színésznők életrajzi regényeinek hallgatásával tölti napjait.

No, mindez nem véletlenül. Rózsi néni ugyanis éppen 101 éves múlt az elmúlt héten, augusztus 24-én. Köszöntésére Hajdu László polgármester ajándékkal érkezett pestújhelyi otthonába. A Szűcs István utcában unokájával, annak férjével, dédunokájával és vejével együtt élő asszony virágot, tortát, kristály bonboniert, készpénzt, valamint a hagyományoknak megfelelően elismerő oklevelet kapott.
Amint elhangzott, Rózsi néni 1911 óta lakik a kerületben, s miután férje a második világháborúban elesett, gyermekét és családját neki kellett fenntartania. Miután már fiatal asszonyként csipkeverést, harisnyakötést, gobelinkészítést tanult, így nem esett nehezére zoknit kötni, kézimunkázni és ezzel próbálta családját eltartani. Kézimunkái olyan szépek voltak, hogy több ma is látható a Rákospalotai Múzeumban.
Bár sokáig aktívan részt vett az idősek klubjának munkájában, ám ma már szívesebben pihen otthon, illetve olvas, vagy gondozónője, Tótné Petrányi Erzsébet felolvasását hallgatja. S hogy mit szeret hallgatni? A színésznők életrajzi regényeit.

Kapcsolódó cikkek:



















Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló