Menu

Kettős ünnep

2011.11.01.

A reformáció ünnepét, valamint az Újpalotai Református Missziói Egyházközség 9. születésnapját ünnepelték azok, akik az idén először megrendezett gyülekezeti hét programsorozatán vettek részt október 25-30. között.

Amint Fogarasi Gábor egyházi vezető elmondta éppen kilenc évvel ezelőtt, 2002. októberének utolsó vasárnapján volt az első újpalotai református istentisztelet. Most pedig egy egész héten át előadásokkal és koncertekkel ünnepelték az évfordulót a gyülekezet tagjai.
-A nyitó program egy teológiai előadás volt, melyet a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Dr. Balla Péter tartott az Újszövetség hitelességéről és kialakulásáról, majd másnap egy ismeretterjesztő előadás keretében egy, a Fülöp-szigetekről származó fiatalember volt közöttünk, aki egy református lelkésznőnek a férje és egyben festőművész. Eller Galang arról beszélt, hogy milyen az ottani keresztyének élete, és vajon, mennyiben tér el a magyarokétól. Nagyban különbözik, bár az egy többségében római katolikus ország, de egészen más háttérrel, tradíciókkal, kulturális közegben élik meg a keresztyénségüket. Pénteken volt egy történelmi előadás, ami gróf Eszterházy Jánosról szólt, az ő szolgálatáról, életéről, mártíromságáról, aki keresztyén közéleti embernek a példaképe ilyen tekintetben. Az előadást dr. Szabó A. Ferenc, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem professzora tartotta. Ez egyben egy ökumenikus alkalom volt, hiszen az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára római katolikus egyházközséggel közösen tartottuk, akik befogadtak bennünket.
Október 29-én volt egy komolyzenei koncert, mert több komolyzenész is tartozik a gyülekezethez. A Semiseria Kamaraegyüttes előadásában Mozarttól egészen Weiner Leóig hallhattunk komolyzenei műveket.
-Ünnepelni jöttünk, de nem azért, hogy önmagunkat-, hanem azért, hogy Istent ünnepeljük- dicséretekben, énekekben, gondolatokban, és szeretetben, egymás felé fordulásban- monda a záró programon a lelkipásztor, amely teljes mértékben ismét ökumenikus jellegű volt.
-Ez célunk is, hiszen a gyülekezetünknek van is egy ilyen ökumenikus lelkisége.
Nálunk minden program nyitott volt, és azt hiszem, a záró koncerten sokkal többen voltak már a külsősök, mint akik a gyülekezethez tartoznak, de a mi gyülekezetünk nagyon befogadó. Nyitottak vagyunk és hívunk, várunk mindenkit minden alkalmunkra. A koncerten az újpesti Benkő István Református Iskola diákjai, tanárai valamint az őket támogató gyülekezetekből érkezők, és az újpalotai Coram Deo kórus énekesei, zenészei léptek fel.
Természetesen egy ilyen alkalommal felvetődik a kérdés, hogy jövőre, amikor 10 éves lesz a misszió, vajon, hogyan fogják a jubileumot ünnepelni.
-Jövőre, biztosan újra fogjuk rendezni a programsorozatot. Ám azt is tudjuk, hogy az év a munkáról fog szólni, hiszen a legfontosabb célunk, hogy szeretnénk lassan imaházat vagy templomot építeni. Van róla szó, és évek óta imádkozunk ezért, ám mindez nemcsak imádság, hanem beszélgetés tárgya is az egyházi felsőbbségekkel. Erre már nagyon szükségünk van, hiszen elég régóta vár már erre a lehetőségre a közösség.