Kétszereplős darab

A rendezés a társulat egyik tagját, Polgár Pétert dicséri, akinek ez volt az első ilyen munkája. Bár, igaz, már az egyetemen is érezte, nem csak a színészi munkát élvezi, hanem az osztálytársait is szívesen instruálja, és szinte megrendezte a jeleneteket a vizsgára. Most, hogy alkalom adódott rá, szívesen kipróbálta magát a színpad „másik oldalán”. A darabról, és a KoMa-ról vele beszélgettünk.

-Hogyan esett a választás a darabra -Tennessee Williams esetleg különös kedvence a Koma-soknak?
-Nem mondanám, hogy Tennessee Williams különös kedvence lett volna a társulatnak, legalábbis amíg be nem mutattuk a kétszereplős darabot.
Én amerikai tanulmányaim során sokszor találkoztam vele, de különösebben sosem lopta be magát a szívembe. Azonban ez a darab nem a megszokott, klasszikus Williams darabok egyike, és ez a különleges hangvétel és személyes írásmód már nagyon is elnyerte a tetszésemet és rengeteget láttam bele a darabba. Előszőr csak angolul tudtam megszerezni, mert magyar fordítása nem is volt, így külön a Koma számára fordította Upor László.

-És a szereplők kiválasztása a társulat tagjai közül hogyan történt?
-A szerepek egyértelműek voltak számomra. Lass Bea érzékenysége, olykor túlérzékenysége, csípős humora, és a csábító színésznőből néha gyermeki ártatlanságba forduló pillanatai tökéletessé tették erre a szerepre. Mohai Tamásnál sem volt kérdés. A kissé szétszórt művészlélek, hihetetlen energiákkal és kreatívitással éppúgy passzolt Felice szerepéhez, mint Bea adottságai Clare figurájához.

– Mik a bemutató tapasztalatai, milyen a visszhang?
-Szerencsére elmondhatom, hogy abszolút teltházas bemutatót sikerült összehoznunk, ami nagyon jól esett mind a színészeknek, mind nekem személyesen. Nem könnyű manapság megtölteni a nézőteret, főleg igazi, állandó közönségszervezés és reklámfelület nélkül. A kis stábnak, amely a koma hátterében buzgón dolgozik, mégis sikerült megtölteni, sőt kissé túltölteni a nézőteret. Persze egy-két párna, és néhány pótszék berakásával megoldottuk a létszámtöbbletet. Bár mindig ilyen problémáink lennének! A visszhangról egyelőre még nem tudok beszámolni, várjuk a visszajelzéseket. Akikkel sikerült beszélni, mind nagyon élvezték, és hatással volt rájuk.

– Hogyan látjátok a kerületben bemutatott darabok közül melyik a kedvenc, elfogultak vagyunk-e mi, helyiek, a Deilephila kapcsán?
– Azt kell, hogy mondjam, nem. A Deilephila pontosan annyira telik meg nézőkkel, mint a többi produkciónk. Ilyen trendről nem beszélhetünk még. A jövőben igen nagy hangsúlyt kell fektetnünk a kerület lakóinak becsalogatására.

– Hogyan érzitek magatokat itt, most, hogy már nem annyira új a hely, a környék, s hasonlók.?
– Egyre inkább második otthonként éljük meg. Néha bent is alszunk, mikor igazán későig dolgozunk, és másnap reggel tudjuk, hogy folytatni kell. Ilyenkor szinte már lakókká válunk, az épület pedig több lesz, mint munkahely. A szomszédokkal szerencsére jó a viszony, kicsit féltünk, hogy nehogy zavaró tényezővé váljunk a környéknek, de eddig rendkívül toleránsak velünk szemben, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nagyon jó ilyen környezetben dolgozni. Igazi inspiráció tud lenni.

– További tervek darabra illetve, a kerületre vonatkozóan?
– Ez nehéz kérdés, talán nem is én vagyok a legmegfelelőbb ember ennek megválaszolására. Tervünk rengeteg van, de sajnos nem tőlünk függ, hogy mennyit és hogyan tudunk ebből megvalósítani. Mindenképp a kerületben szeretnénk tovább dolgozni, fejleszteni a bázist, és újabb színvonalas kulturális programot nyújtani a nézőknek. Sajnos konkrétabb dolgot nem mondhatok, mert nagyon sok mindenen múlik még a jövő. Mi, persze, bizakodóak vagyunk.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képgaléria:
Tennessee Williams: A kétszereplős darab