
Új autókat kaptak a rendőrök
A helyi nyomozók munkáját segíti az a két civil jármű, amelyet a XV. kerületi önkormányzat adományozott a rendőrségnek.
„Legutóbb öt évvel ezelőtt tudtunk a kerületi kapitányságnak autót átadni. Akkor egy járművel tudtunk hozzájárulni a munkájukhoz, most kettőt hoztunk” – mondta kedden a hófútta kapitányság előtt, a Széchenyi téren Németh Angéla polgármester. Csinos masnikba kötve egy Opel Corsa és egy Suzuki SX4 S Cross parkolt a rendőrség előtt.
Németh Angéla elmondta, az önkormányzat kiemelt céljai között van a kerületiek közbiztonságának megteremtése, fenntartása, szerezték be még a 2018-as költségvetésből a két autót a BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság számára.
Balogh Róbert alezredes, a kapitányság vezetője elmondta, hogy az elmúlt években a rendőrség feljlesztéseinek köszönhetően a járőrautók állománya megújult, a polgári gépkocsiknál azonban nem történt ilyen fejlesztés. Így a két most átvett autó ebben lesz segítségükre, ezeket elsősorban a nyomozók fogják használni.
A járművekre közel 8 millió forintot költött az önkormányzat.
Fotó: XV. Média/Vargosz