Menu

Kerületi tanévnyitó a Lila Iskolában

2005.08.31.

Augusztus 30-án késő délután Csonti Istvánné, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda elnök-igazgatója köszöntötte a kerületi tanévnyitón résztvevőket, majd néhány szóban szólt a nyári eseményekről.

-A nyolcadikos diákjaink 100%-át beiskoláztuk, s majdnem mindenkit arra a helyre, ahova jelentkezett. Huszonhét diákunk érettségizett, közülük nyolcan kitűnően. 21 gyereknek volt legalább egy nyelvvizsgája az érettségire, 23-an szerezték meg a jogosítványt. A tanulók 90%-át felvették felsőoktatási intézménybe.

A nyáron az itt tanuló diákok Balatonvilágoson, Hejcén, Bernecebarátiban vettek részt táborozáson, illetve Ráróspusztán, Franciaországban, Németországban. Az igazgatónő reményének adott hangot, hogy a 34. tanév ugyanolyan sikeres lesz, mint az előző volt.

Az üdvözlő szavakat követően az iskola diákjai vidám műsorral köszöntötték társaikat és a felnőtteket. A kórus mellett a Páskomparki ovisok, a Kavicsos közi ovisok, valamint ötödikes, hatodikos és nyolcadikos diákok adtak elő verset, prózát, jelenetet. A legnagyobb sikert a saját alkotású Tapsrondó aratta.

Ezt követően Kiss Péter, miniszter mondott ünnepi köszöntőt, aki külön köszöntötte az elsősöket.

-Kérdezik ilyenkor, hogy mi az a tudás, szakma, irány, amit meg kell szerezni. Kinek-kinek mi a siker? A megbecsülés, a pénz, a jólét, a karrier, a tisztesség, a szakmai munka- s persze az is siker, ha ezek között az ember arányokat tud találni. Én azt gondolom, a legnagyobb tudás: megtanulni tanulni és erre az iskola egy nagyon jó szakmai műhely. Megtanulni tanulni úgy a szakmát, hogy bármely szakmát is válasszátok a későbbiekben, a szakma élenjárói között lehessenek.

Beszélt arról a miniszter, hogy a papír semmihez sem elég, a speciális tudás a fontos. Hiszen a világban boldogulva hamar rájöhet az ember, hogy mit tud és milyen nyelven beszél függetlenül attól, hogy van-e papírjuk a tudásról.

Dr. Pálinszki Antal alpolgármester ünnepi beszédében szólt a nyárról: a napközis táborban 6322 gyerek töltötte a nyarat, az étkezést a Károly Róbert Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda adta a gyerekeknek, a táborvezetést a Czabán Általános Iskola , a Hartyán NOK, a Kontyfa Iskola pedagógusai vitték. Bernecebarátiban 172 óvodás gyerek, 607 iskolás gyerek és a nemzetközi kézműves táborban 48 gyerek és 9 vezető vett részt. Balatonvilágoson 841 gyerek, Hejcén 141 gyerek, Agárdon pedig 37 pedagógus üdült. A gyerekek mindenütt jól érezték magukat. Külön kiemelte az alpolgármester, hogy augusztus 20-án többen kitüntetést vehettek át, így a kerületi ünnepségen Nádai Miklósné, a Kolozsvár NOK igazgatónője és Balogh Ildikó, óvodapedagógus Pro Palota díjat kapott.

A kerületről szólva elmondta, hogy 984 pedagógus és 504 technikai dolgozó segíti oktató-nevelő munkát; 98 óvodai csoport és 320 iskolai csoport kezdi meg a munkát. A kerületben egy osztályban folytatódik a 0. évfolyamon az oktatás. A támogatások köre marad: 2100 gyerek részesül a tejakcióból minden nap ( 2dl tej és kifli), tanulmányi ösztöndíjban idén többen: 32 fő részesülhet illetve a pedagógusok közül szintén többen kapnak Palota Pótlékot. Ingyenes tankönyvet továbbra is az 1-9. osztályosok megkapják, a sikeres ECDL-, nyelvvizsgát tevők visszakapják a díjat, s ugyanez vonatkozik a sikeres jogosítványt szerzőkre. Idén az első osztályosok ingyenese kapják a füzetcsomagot is.

A beruházásokról szólva elhangzott, hogy a remények szerint jövőre a Bocskai utcába költözhet a felújítást, átalakítást követően a Hubay Jenő Zeneiskola, míg a Kontyfa iskolában műfüves pályát szeretnének kialakítani.

Az alpolgármester végezetül elmondta, hogy az OMIS osztály vezetőjével végigjárták az oktatási intézményeket és mindegyik készen áll a tanévkezdésre.

A tanévnyitó ünnepség zárásaként Hajdu László polgármester átadta az intézményvezetői megbízatásokat: Csonti Istvánnénak, László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda elnök-igazgatójának, Deák Jánosnak, a KNOK vezetőjének, Molnár Istvánnak, a Károly Róbert Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda elnök-igazgatójának, aki 40 éves jubileumi jutalmat kapott illetve Varga Lászlónak, a Czabán Általános Iskola és Óvoda elnök-igazgatójának,
majd jelképesen átadta a leendő ötszáz első osztályosok közül egy kislánynak az ingyenes füzetcsomagot kívánva nekik sok sikert, jó munkát.