Menu

Kerületi jó ügyekért

2018.08.10.

Jó példák a XV. kerületből: A Drogprevenciós Alapítvány munkája a kerületben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata idén is több mint tíz millió forinttal támogatta a kerületi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkáját.

A Drogprevenciós Alapítvány munkatársai a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata által meghirdetett Civil pályázatának köszönhetően évek óta sikeres egészségfejlesztő, drog prevenciós programokat és szakmai fórumokat tartanak a kerületben.

A fórumon az Alapítvány munkatársai mellett az adott területtel foglalkozó szakemberek tartanak előadásokat, illetve az érdeklődő résztvevők bevonásával beszélgetéseket.

Az elmúlt években a szakmai fórumok középpontjába a felépülési-modell, a droghasználat megelőzése, – kezelése, a rehabilitáció intézményi lehetőségeinek bemutatása mellett a közösség, a család az önsegítő csoportok szerepe, a hozzátartozók segítségnyújtási lehetőségeinek áttekintése állt.

A kerületünkben több mint 10 éve drogambulanciát működtető Alapítvány, aktív résztvevője az itt folyó szakmai munkának és a közéleti tevékenységnek egyaránt. Így részt vesz a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és az Ifjúsági Kerekasztal munkájában, az „Add a kezed”! bűnmegelőzési projektben, a Szenvedélyes nap, az Ifjúsági Fesztivál megvalósításában, valamint számos más szakmai együttműködésben. E szakmai tevékenységek mellet az Alapítvány munkatársai részt vesznek a köztisztasági program, a „Szebben – Zöldebben Palotán” program akcióiban, szomszédünnepeken, és más közösségi megmozdulásokon. Az Alapítvány jó kapcsolatot ápol a kerületünkben, az egészségügyi, szociális, oktatási, közművelődési, ifjúsági területen működő intézményekkel, szervezetekkel, szakemberekkel, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzattal.

Aki, többet is meg szeretne tudni az Alapítvány tevékenységéről, az látogasson el a www.drogprevenciosalapitvany.hu weboldalra, vagy https://www.facebook.com/drogprevencios.alapitvany/ oldalra.

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának vezetői a továbbiakban is támogatni kívánják a kerületi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkáját.