Menu

Kalendárium a XV. kerületről

2004.12.17.

Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a Kalendárium 2005., melyben négy-négy-négy hónapon keresztül ismerkedhet meg az olvasó a XV.kerület három részének- Újpalota, Pestújhely, Rákospalota – történetével, illetve olvashat érdekes cikkeket, melyet 94 szerző készített el rekordidő alatt, azaz egy hónap alatt.

A könyvbemutató a településrészeknek megfelelően három helyen volt egy hét alatt: december 7-én az Újpalota Közösségi Házban, december 11-én a Pestújhelyi Közösségi Házban, míg december 14-én a Rákospalotai református templomban, az Arany János utcában.
Mindhárom helyszínen a bemutatón olyan vendégek is részt vettek, akik a kötetben is szerepelnek szerzőként, riportalanyként.
Újpalotán Vasadi Péter, költő, Péterfi Ferenc, közösségfejlesztő, Báthory Béla, az ÚBK elnöke, Pestújhelyen Dr. Jordán Éva, orvos, Gyulai Líviusz, Kossuth-díjas grafikusművész, András Ferenc, filmrendező, míg Rákospalotán Némethné Balog Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője, dr. Németh Erzsébet, logopédus, pszichológus, Csontos János, költő-író, publicista, filmrendező volt a vendég. A beszélgetések nagy részét Vízér Klára, a szerkesztő munkatársa, önkormányzati képviselő vezette, míg a kötetet László Tamás, építészmérnök, a Fidesz-MPSZ XV. kerületi 23. választókörzetének elnöke mutatta be, aki egyben a Kalendárium felelős szerkesztője.
László Tamás a könyvbemutatókon elmondta, hogy az egy hónap alatt napvilágot látott könyvbe mindenki azt tette bele, amit tudott.
-Hogy gyönyörű ez a kötete, az Gyulai Líviusznak köszönhető, aki az illusztrációkat készítette, a tipográfiát, a tördelést, a kiadványtervet pedig Gyulai Katalin készítette, akinek gyermeke ezalatt az idő alatt az anyuka hátát látta csupán. Ám a kötet nagyon szép lett.
-Egy fantasztikus kis csapattal dolgoztam együtt- mondta Gyulai Katalin. Ha valamit fontosnak érez az ember, akkor nincs lehetetlen. A munkában teljesen szabad kezet kaptam, és olyan lett, amilyennek álmaimban is megjelent.
-Köszönöm, hogy részt vehettem a kötet szerkesztésében- tette hozzá Vízér Klára. Fontos, hogy egy közösségben ne egyszerre lelkesedjünk illetve keseredjünk el. Szerencsére ez így is volt, az elkeseredés időszakában a jókedvűek elhitették a csüggedőkkel, hogy a könyv időre: december 4-re elkészül.
-A kalendáriumot úgy terjesztjük, hogy pl. többek között kerékpárboltban, hentesnél, cukrászdában, piacon stb. ugyanúgy kapható, mint a művelődési intézményekben- mondta László Tamás. Ez egy visszatérés egy olyan nyilvánossági formához, amilyen régen is volt és egyben ez egy újfajta politizálás is.