Menu

Jubileumi szüreti mulatság

2016.09.20.

Negyedévszázados jubileumához érkezett az Öregfaluban megrendezett palotai szüreti mulatozás: 1991 óta idén már a 25. alkalommal került sor a számos programmal színesített rendezvényre, amelynek csúcspontja a délutáni zenés felvonulás volt, csikósokkal, bírával és főcsikossal, zenével és vidáman nótázó menyecskékkel.

Szombaton, szeptember 17-én vígadalom köszöntött Rákospalotára – a szüreti ünnepségek már ebéd után, 1 órakor elkezdődtek a Karácsony Benő parkban. Itt gyülekeztek a csikósok: volt köztük főcsikós és egészen apró kiscsikósok is, akik azonban máris ügyesen pattintgattak kis karikás ostorukkal. A színpadon szórakoztató programok várták a látogatókat, szólt a magyarnóta, néptáncbemutatót tartottak, közben folyt a mustkóstolás, lehetett lovaskocsizni és kézműves foglalkozásokra beülni.

A rendezvény legérdekesebb része a látványos finálé volt, azaz a pompás palotai viseletbe öltözött lányok, fiúk felvonulása, zenekarral, asszonykórussal. Délután négykor a Fő utcában már gyülekeztek a lovaskocsik, megérkeztek a szemgyönyörködtető népviseletbe öltözött lányok-asszonyok, eljöttek a fóti menyecskék is, a csikósruhákba bújt fiúk lóhátra pattantak, beálltak egy közös képre, aztán a zenekar rázendített, a lányok és a kiscsikósok a szekerekre szálltak, s a főcsikósok vezetésével elindult a menet a Fő utcán, majd ezen az útvonalon haladtak: Magyar u. – Kazinczy u. – Régifóti u. – Cserba E. u. – Leiningen u. – Rákosmező köz – Zrínyi u. – Aporháza u. – Mátyás u. – Rákosmező u. –Vécsey u. – ismét a Cserba E. u. – Nagysándor u. – Rákosmező u.. Innen visszatértek a Régifóti útra, onnan a Juhos, Csobogós, Mogyoród, Benkő és Szántóföldi utcákon mentek végig. Mindenhol integető emberek nézték és fotózták a menetet, a felvonulók meg visszaintegettek nekik, közben szólt a muzsika, must édes illata terjengett, ahogy az szüretkor dukál is.
A végén elbúcsúztak, de jövőre találkozunk megint!

szüreti13