Menu

Jó iramban halad a „Vasgolyó”

2018.04.20.

Megújul a Vasgolyó utcai Sporttelep, és ennek kapcsán a tervekről, a költségekről és az anyagi forrásokról, valamint a kerületieket érintő lényeges változásokról tartott lakossági fórumot a helyi önkormányzat április 12-én. A kerület vezetői és szakemberek mellett sok sportbarátot is közös gondolkodásra ösztönzött a téma.

A Vasgolyó utcai Sporttelep felett jócskán eljárt az idő, így felújítása, illetve modernizálása szükségessé vált. A fórumon Victorné dr. Kovács Judit alpolgármester elmondta: a felújítási terveknél a lakók igényeit is figyelembe veszik.

A Vasgolyó utca 51. szám alatt egy teljesen új műfüves pálya létesülhet, ahol egy korszerű öltözőépület is helyet kap. A nagyobb beruházási munkákon kívül az épületbontás, a parkoló- és járdaépítés, a pályavilágítás, valamint a közműfejlesztés szükségessége is felvetődött. További részletek az xvmedia.hu oldalon olvashatók.

(Fotó: XV Média, Vargosz, Forrás: XV Média)