Menu

IV. Oviolimpia

2011.03.08.

Az elmúlt hét péntekén a Kolozsvár Általános Iskola adott otthont a kerületi oviolimpiának. A rendezvényről Komáromi-Nagy Krisztina szabadidő-szervező így számolt be.

-Március 4-én, pénteken délután már csak hosszas keresgélés után lehetett parkoló helyet találni a Kolozsvár Általános Iskola előtt. A tornacsarnokban gyülekező kisóvodások izgatottan várták, hogy kezdetét vegye a játékos vetélkedés. A Kolozsvár iskola és tagintézménye, az Aulich utcai óvoda közös szervezésében negyedik alkalommal került sor a kerületi óvodák játékos, ügyességi vetélkedőjének, az Oviolimpiának a megrendezésére. A programot Nádai Miklósné elnök-igazgató asszony, valamint Nyíri Ferencné intézményegység-vezető nyitotta meg.
A vetélkedőn a kerület hét óvodájának: Aulich, Hartyán, Kavicsos, Mézes, Molnár Viktor, Páskom park, Patyolat csapatai vettek részt. A több mint 100 kisóvodás sor- és váltóversenyeken próbálhatta ki ügyességét. Az óvónénik által tartott zenés torna után, az öt állomáson a tanító nénik fogadták a lelkes kicsiket, akik nagy örömmel vettek minden akadályt, miközben szüleik a partvonalról biztatták csemetéiket. A rendezvény végén, az eredményhirdetésen kiderült, hogy mindenki kiválóan helytállt, így minden csapat jutalomban részesült, melyet Selényiné Stier Márta intézményegység-vezető adott át. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és jövőre újból találkozunk!