Menu

Ismét komplex versenyen bizonyítottak

2006.03.12.

Tavaly a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ harmadikos diákjai nyerték meg a számukra kiírt kerületi komplex tanulmányi versenyt, s így ők vihették el a vándorserleget, s ezzel együtt az idei verseny rendezési jogát is megkapták.

Erre a programra szerdán délelőtt került sor, amikor is a kisdiákok ismét bebizonyították, hogy a matematika rejtelmeiben ugyanúgy otthon vannak, mint a nyelvtan-helyesírással kapcsolatos tudnivalókban. Az olvasás-szövegértési feladatlap megoldása sem volt könnyű feladat a számukra, ám az akadályokat sikeresen vették a tanulók. S természetesen a komplex versenyen nem maradhatott el a dramatikus játék sem, melyet adott témában és előre megadott szereplőkkel kellett megvalósítaniuk. Mindezt 4-5 percben, s csattanós végű történettel. Természetesen ahogy minden évbe, idén is egységesen minden csapat kapott az előadás díszleteihez, jelmezeihez szükséges kellékeket.
A nyolcfős csapatok tagjai közül egy fő a matematika feladatokat, egy fő a nyelvtani, s szintén egy fő az olvasás-szövegértési feladatokat oldotta meg. Az előadás megvalósítása, bemutatása így az ötfős csapatokra várt, s mindezt a rendelkezésre álló egy óra alatt kellett megoldaniuk.
A házigazda szerepéből adódóan a Kossuth NOK diákjai nem indultak a versenyen. S hogy milyen feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek a délelőtt folyamán? Többek között szómagyarázat várt rájuk: Mit jelent az, hogy portéka, szavatartó, kevélyen? A feladatok között szerepelt tollbamondás, mondattagolás, a tulajdonnevek helyesírása, matematikai szöveges feladatok megoldása, bűvös négyzet kitöltése.
A verseny végén mindenki izgalommal várta a végeredményt, s ezzel együtt azt, hogy vajon ki viszi haza a vándorserleget, melyik iskola kapja meg a jövő évi verseny rendezési jogát.

A verseny végeredménye:
I. Meixner Általános Iskola
II. Szent Korona Általános Iskola
III. Hartyán NOK
IV. László Gyula Általános Iskola

Kapcsolódó hírek:


Képes beszámoló