Menu

Kicsik nagy pályán

2018.12.12.

Palota Mini Kosárlabda Kupa néven rendezett U11-es kosárlabdatornát a 2008. január 1-je után született gyerekek számára az önkormányzat és a Budapesti Legyőzhetetlen Feketék Kosárlabda Klub. A Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskola és Szakközépiskola Pattogós utcai tornatermében három csoportban kilenc csapat mérte össze az erejét

Az iskolai kosárlabda versenyrendszere az elmúlt években kizárólag a diákolimpiára korlátozódott. Így viszont mindössze egy délután volt csak alkalmuk játszani a kerületi diákoknak. Ezen szeretett volna változtatni a hivatal sportreferensi csoportja, amelyhez a BLF-ben is azonnal partnerre lelt. Az egyesület vállalta ugyanis a verseny lebonyolítását.

A kilenc csapatból hetet a klub növendékeiből állítottak össze, akik viszont a tornán nem a klub, hanem az iskolájuk színeit – Károly Róbert, Szent Korona, Pestújhelyi, Kolozsvár, Kossuth, Hartyán, László Gyula és Magyar – Kínai Két Tannyelvű – képviselték. Rajtuk kívül a szomszédos kerületekből még két vendégcsapatot is meghívtak – mondta el Lipták Mihály, a BLF utánpótlásvezetője.

A csapatokat három, tudásszint alapján összeállított csoportba sorolták, ahonnan az első feljutott a fölötte, az utolsó pedig kiesett az alatta levőbe. A BLF ezt a szisztémát alkalmazza a Kenguru-kupákon is, amely több játéklehetőséget biztosít a gyerekek számára, és szakmailag is hatékonyabb, mert a játékosok könnyebben juthatnak sikerélményekhez. A Palota Mini Kosárlabda Kupa hatfordulós lesz, a mostani decemberit követően minden hónapban rendeznek majd egy tornát, és a sorozat májusban fog befejeződni.

(Forrás: XV Média, Fotó: XV Média, Vargosz)