Menu

Irodát nyitott a kínai Phoenix TV

2005.10.30.

Pénteken délelőtt a kínai Phoenix Tv az AsiaCenterben nyitotta meg új budapesti irodáját, mely ünnepségen részt vett Hajdu László polgármester is.

A megjelenteket először Rudolf Riedl, az AsiaCenter ügyvezető igazgatója köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy az AsiaCenter és a China Mart közösen dolgozik, s amely együttműködés jó lehetőséget kínál a régióból a kínaiak megfelelő tájékoztatására.

Teng Wei Jie, az Új Szemle kínai nyelvű ingyenes hetilap alapító főszerkesztője szintén köszönetet mondott azért, hogy egy éven keresztül a China Mart ingyenesen adott az újság számára helyiséget, s most a stúdió megnyitásával új lehetőségek nyílnak a számukra a szorosabb együttműködésre.

Zhu Zu Shou, Kína budapesti nagykövete hangsúlyoztam hogy hazája valamint annak üzleti élet is fogékony a Magyarországról érkező, főleg gazdasági információkra. Épp ezért Budapesten már évek óta megjelentetik a népszerű Új Szemle című hetilapot, melynek újságírói szolgáltatnak üzleti híreket a Phoenix TV londoni európai központjának is.
Dr. Shao Wen Guang, a Phoenix TV londoni központjának elnöke rövid beszédében arra tért ki, hogy az Európa 40 országában folyamatosan látható adásnak főleg gazdasági jelentősége van, s így nem véletlen, hogy Kelet-Európában éppen a gazdasági lehetőségek miatt esett Magyarországra a választásuk, ugyanis a térségből a legfontosabb üzleti partnernek hazánkat tekintik.

Kovács Iván a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnöke szintén jelentős lépésként említette a két ország kapcsolatában ennek a budapesti irodának a megnyitását.
-A budapesti iroda lehetőséget ad arra, hogy még több hírrel tudjunk megjelenni a világban, s a közös sikereinkről tudjuk tájékoztatni az egész világot. Megígérem, hogy nemcsak egyszer 30 percnyi anyagot adunk, hanem ennek többszörösét, s cserébe megelégszünk a világgal- mondta humorosan az elnök.
Ezt követően hivatalosan is megnyitotta kapuját a stúdió, amelynek segítségével Magyarország állandó szereplőjévé válhat mind az Európában letelepedett, mind a távol-keleti országban élő kínaiak számára.

Kapcsolódó linkek: