Menu

Így könnyebb mosolyogni

2008.09.13.

Szállj, szállj, szállj! Labda, mese állj! Nem véletlen, hogy ezeket a szavakat hallhattuk mindannyian, akik pénteken délután részt vehettünk egy különleges ünnepen. Ugyanis ekkor vehették ünnepélyesen is birtokba a Micimackó Óvodába járó kicsinyek és az itt dolgozók a megújult, kibővült intézményüket.

Az ünnepi szavakat Baracskai Éva, az óvoda vezetője mondta el. A programon részt vett Hajdu László polgármester, dr. Pálinszki Antal alpolgármester, Rozsáli Oszkár, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda elnök-igazgatója, Orbán Gyula, az épületrész kivitelezésének vezetője, akik közösen vágták el az avatószalagot az ovisokkal. A programot megtisztelte jelenlétével a MOS Bizottság elnöke, Németh Angela, alelnöke, Mihály Zoltán, Az OMIS osztály munkatársai Varga József és Lévay Andrea.
A nagycsoportos óvodások rövid tornabemutatóval vették birtokba a testnevelés termet, melyhez a segítséget Anita néni adta, majd a vezetőnő beszélt az elmúlt időszak eseményeiről, elevenítette fel a szeptember 12-ig vezető utat.
Az elmúlt hetekben ugyanis 42 millió forintos beruházásból bővült az óvoda, melynek eredményeként mintegy 150 nm-rel gazdagodott az intézmény. Ezen belül található egy 72 nm-es a tornaterem, óvónői tárgyaló, óvónői- és dajka-öltöző a hozzájuk csatlakozó vizesblokkal, hogy a dolgozók valóban jó körülmények között öltözhessenek át. Elkészült egy fejlesztő- és logopédiai szoba, orvosi szoba, kézműves foglalkoztató, valamint megújult az óvodai főbejárat is. Ez a jelen, így a múltról már csak mosolyogva lehet szólni: amikor 1996-ban több öltöző összenyitásával készült el 40 nm-es tornaszoba. Ekkor Fábián Imréné, akkori alpolgármester adta át azt a szobát. Az öröm azonban ürömmel társult, hiszen így az óvónők, dajkák egy-egy szekrény mögé bújva tudtak átöltözni, s néha egy-egy apuka is rájuk nyitotta az ajtót humoros jelenetet okozva. Mindez azonban már a múlté, hiszen most a szomszédban található bölcsődével egyeztetve a megürült főzőkonyha átalakításával sok-sok új helyiség jöhetett létre. Ám a bölcsi is bővülni fog. Az igény megvan rá, s miután a Nevelési Tanácsadó átköltözik a Hubay Zeneiskola Hartyán közben található volt helyiségeibe, így a legkisebbeknek is több helyük lesz idővel.
-Ünnep ez a mai, hiszen 10 éves a Micimackó és a Természet Alapítvány, amely 10 éve tagja a Környezeti-Nevelési Oktatóközpontok Országos Szövetségének és harmadik éve akkreditált képzés folyik az óvodában- mondta Baracskai Éva, aki nem tudott meghatottság nélkül szólni arról, hogy milyen nagy köszönet jár munkatársainak, akik egész nyáron át segítettek, hogy a munkálatok mielőbb befejeződjenek és egy megújult óvoda várja a kicsiket ősszel.