Menu

Ifjú művészek Bernecebarátiban

2012.08.23.

Az önkormányzat évről évre megrendezi a nyári Bernecebaráti Nemzetközi Képzőművészeti Tábort, amely idén július 16-tól 23- ig tartott. A tábort gálaműsorral és az ott készült alkotásokat felvonultató kiállítással zárták a résztvevők.

A Bernecebaráti Üdülő és Gyermektábor a Börzsönyben, közvetlenül a szlovák határ mentén található. A környék bővelkedik természeti szépségekben, és ebbe az idilli, alkotásra ösztönző környezetbe érkeznek minden évben a kerület 3-3 iskolájából azok a tehetséges gyerekek, akik a teljesítményükkel kiérdemlik a táborozást.
A táborban a legkülönfélébb képzőművészeti alkotó technikákkal ismerkedhetnek, alkothatnak. Idén a Neptun, a Hartyán és a Kontyfa iskolákból, valamint a GYIÖK tagjaiból állt a kerületi táborlakók csoportja. A testvérvárosi kapcsolatok programjának keretében érkeztek a résztvevők és kísérők Aknaszlatináról, Válaszútról, Maroshévízről és Tótszentmártonból. Tajti Réka, a tábor szervezője és eddig minden évben vezetője, a gálán ott volt, de idén először nem utazott a gyerekekkel. A kapcsolatot azonban folyamatosan tartotta velük, és Mészáros Zsolt drámapedagógussal, aki idén a tábort vezette.
Idén újdonság volt a tábor életében, hogy a Szilas Néptáncegyüttes egyik pedagógusa, Tihanyi László is részt vett a táborozáson, aki a néptáncot és a népi hagyományokat, játékokat tanította a jelenlévőknek. A résztvevő GYIÖK-ösök Kovács Niki élménypedagógus és a Kontyfa iskola szabadidő felelőse irányításával felelősséget vállaltak egy-egy házért és lakóiért, valamint koordinálták a szabadidős programokat.
A vasárnapi bemutatón dr. Novák Ágnes alpolgármester köszöntötte a vendégeket. Sokan érkeztek, szülők, rokonok, barátok, pedagógusok és önkormányzati képviselők. Ott volt Báthory Erzsi, Dárdai Árpádné, Donga Árpádné, Németh Angéla, valamint Somlyó Magdolna, a Hubay Tehetségpont egykori és a HID program jelenlegi tehetséggondozó koordinátora, továbbá a Micimackó óvoda nyugdíjas vezetője, Baracskai Éva is.
Mivel esőre állt az idő, a táborban készített alkotásokból a kastély előterében rendezték a kiállítást. A bemutatott darabok közt voltak az Ágoston Zsolt vezette szekció égetett fa alkotásai, a Szunyogh László által vezetett szekció rajzai, grafikái, agyagból készült tárgyai, a Spóringné Ágota által vezetett szekció gyöngyből fűzött, és a Mohácsy Ibolya által vezetett szekció bőr és nemezelt ékszerei, a Vizi Juli festő és textilművész útmutatása alapján készített nyomott, batikolt képek, a Molnár Magdi néni által vezetett szekció gobelin képei, valamint bemutatták a Nádori Ági kreatív technikájával készült munkákat.
A rendezvényt különlegessé tette a Mészáros Zsolt által vezetett drámapedagógia csoport szórakoztató előadása, és a néptáncosok kalotaszegi, mezőségi játékokból és táncokból összeállított bemutatója.
Kérdésünkre Tajti Réka, az OMIS Iroda munkatársa elmondta: ősszel a művekből a kerületben is rendeznek kiállítást. Ezzel összekötve, felelevenítve az
élményeket, a helyszínen készült fotókból, filmekből vetítést is tartanak.