Menu

Idők-terek

2008.05.19.

Dr.Pálinszki Antal alpolgármester nyitotta meg Kulifay Tamás fotókiállítását a Zsókavár Galériában, ahol a 14 éves Kovács Tamás Csend című tárlata, valamint a Micimackó Óvoda kisovisainak a képek kiváltotta érzéseinek, élményeinek papírra vetett rajzait, festményeit is láthatja a közönség június 1-ig.

Kulifay Tamás több mint 30 éve állítja ki alkotásait. Eddig nemcsak itthon, hanem külföldön is bemutatkozott, ami nem véletlen, hiszen színházi – műszaki, művészeti vezetőként, munkatársként tevékenykedett és dolgozik ma is. Egy személyben díszlettervező, festő és fotós is, aki nyitott szemmel jár a világban és saját benyomásait hozza haza, illetve mutatja be most a Zsókavár Galériában megforduló közönségnek.
Mellette szinte azonos hangsúllyal mutatkozik be a Radnóti Gimnázium tanulója, Kovács Tamás saját fotóival, melyet az elmúlt évek során készített. Ő is a benyomásait próbálta az objektíven keresztül megőrizni az utókornak. Van mit! De mindezt csak az láthatja, aki ellátogat a Zsókavár utca 15-be a ház nyitva tartási ideje alatt.

Kapcsolódó link