Menu

Húsvéti Torna
(képes beszámoló a cikk végén)

2006.04.18.

Péntek délután kezdődött és egészen vasárnapig tartott a hagyományos Húsvéti torna a Budai II. László Stadionban.

A hivatalos megnyitón Németh Angéla, a Sportiskola SE elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Hajdu László polgármester üdvözölt mindenkit. Elmondta, hogy már többéves hagyománya van ennek a tornának, melyet a húsvéti ünnepeket megelőzően rendeznek meg a gyerekeknek, a jelenlegi aktívkorúaknak és a szenioroknak.
-A meccsek közül több olyan is van, amely kemény csatát ígér, de azt kívánom minden résztvevőnek, hogy a találkozók sportszerű körülmények között bonyolódjanak le, s mindenki úgy érezze, hogy érdemes volt hozzánk ellátogatnia.
A szeniorok péntek délután mérkőztek meg egymással, s a csapattagok között többek között pályára lépett Okány polgármestere, Fekete Zoltán, aki a kaput védte, a rendőrök csapatában Horváth Ferenc korábbi ? és Galambos Ferenc jelenlegi kerületi rendőrkapitány, míg a polgármesteri hivatal csapatának tagjaként dr. Nagy Antal jegyző is.
A mérkőzések során először az okányiak a rendőrök ellen álltak ki és 1:2 arányban maradtak alul, majd a hivatal csapat 2:2-es döntetlent ért el a sportiskola edzői ellen.

Képes beszámoló