Menu

Hurrá, nyaraltunk!

2019.09.12.

Több mint másfél ezer gyerek vakációzott idén az önkormányzat táboraiban.

Bár elfogadott költségvetés nem volt hozzá, és nem is kötelező feladata, a XV. kerületi önkormányzat idén is megszervezte hagyományos nyári táborait. Németh Angéla polgármester már tavasszal jelezte, a gyerekek nyári táboroztatása nem válhat kisszerű politikai játszmák áldozatává, és kollégáival mindent megtesz, hogy kicsik és nagyok idén is jól érezhessék magukat az önkormányzat táboraiban: Bernecebarátiban, Siófokon és a napközis táborban. Elhatározását csak erősítette az a sok megkeresés, amelyet az aggódó szülőktől kapott, akik nem tudták, számíthatnak-e idén is a kerület segítségére a nyaraltatásban, hiszen sokuk számára az az 1-2 hét is sokat jelent, amikor úgy dolgozhatnak, hogy gyermekeiket biztos helyen tudhatják.

tábor/Fotó: XV Média, Vargosz

Így aztán, bár a szükséges felújítások most költségvetés híján elmaradtak, a gyerekek idén is változatlan feltételek mellett mehettek el az erdei iskolákba, nyaralhattak Siófokon, Bernecebarátiban és természetesen a kerületi napközis táborban, a Budai II. László Stadion és a Czabán Általános Iskola területén. A Börzsönyben (Bernecebarátiban) májustól augusztus végéig 777  gyerek üdülhetett, köztük 120-an a nemzetközi Ifjúsági táborban kézműveskedtek. A Balatonnál (Siófokon)  384 kerületi gyerek nyaralhatott, a kilenchetes, ingyenes napközis táborban pedig  341 (hetente átlag 150-200) gyerek töltötte a nyár egy részét vagy a teljes nyarat.  Őket busz vitte egy-egy napra a remeteszőlősi vagy a tabajdi mezítlábas parkba, a gyadai tanösvényhez, a kalandparkba, az állatkertbe, úszhattak, ha pedig rossz volt az idő, moziba, játszóházba mentek.