Menu

„Hol sírjaink domborulnak…”

2004.05.24.

Az év folyamán a Pestújhelyi Napok egyik visszatérő rendezvénye a rákospalotai temetőben tett séta.

Május 23-án délelőtt Ádám Ferenc először egy általános történelmi áttekintést adott a temetőről, majd vezetésével egy közel kétórás séta keretében tekinthették meg az érdeklődők Rákospalota és Pestújhely nevezetes síremlékeit. A szervezők nagyon örültek, hogy idén ismét sokan voltak olyanok, akik a korábbiakban nem vettek részt ezen a programon illetve több fiatal is érdeklődött a temetői séta iránt.
A szokásoknak megfelelően a pestújhelyi emlékezők nevében egy-egy szál virág került a sírokra.