Menu

Hidegből a melegbe
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.02.19.

A cím igazán többértelmű, ám jelen esetben arra vonatkozik, hogy jó lenne a hideget elűzni, a meleg időjárást pedig hívni, várni.

A lehetőség minderre adott volt az elmúlt hétvégén, amikor Rákospalotán sor került a télbúcsúztató farsangi felvonulásra. Hideg volt. Nagyon hideg volt, ám mindez nem riasztotta vissza azokat, akik szerették volna a télűző kiszebábot elégetni, hogy a tavasz minél hamarabb beköszöntsön. A szándék jó volt, ám sajnos, a tél még csak ezután köszöntött be igazán.
A hagyományos rendezvényt Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg a Karácsony Benő parkban, ahol a forró tea és bor már várta az érdeklődőket, majd a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ diákjai verset mondtak miközben a kiszebáb a tűzre került.
Ezután elindult a farsangi menet, ám az eredeti útvonal helyett egyenesen az Eötvös utcában vonultak a Csokonai Művelődési Házba, ahol ismét sok-sok teával melegedhetett fel mindenki.
A színházterem tele volt, a gyerekek és felnőttek, szülők és pedagógusok szép számmal vettek részt a farsangi programon.
A Csokonai Művelődési Ház munkatársai a hagyományoknak megfelelően sárga, kék hajjal a fejükön pompáztak, míg Tóth Lajos szivárványszínű hajjal vezette a műsort. Az előadásban a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ, a Száraznád NOK Neptun utcai iskolájának-, valamint a Dózsa Gimnázium diákjai léptek fel.A Neptun iskola 2. c osztály Safari song címmel angol nyelvű műsort mutatott be, míg a Dózsa Gimnáziumból a 7. a osztály lépett a színpadra.A legtöbb fellépővel a Kossuthosok érkeztek: először a tanárok salsa nyitótáncot mutattak be, majd a D-Dance együttes táncolt.A 4.n osztályosok az Oroszlánkirály című film zenéjére tartották meg bemutatójukat, majd Karinthy Frigyes: A hang című novellája is színre került. A 3.a osztályosok Bohóciskola című produkciójukkal léptek fel, míg a műsor zárásaként a tanári kar diszkó táncot adott elő.
Ismét egy kellemes délután: hidegben, majd melegben.

Kapcsolódó cikkek:





Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló