Menu

Hartyánosok sikere – „Majd én megmutatom!”

2005.06.05.

A „Majd én megmutatom!” című ifjúsági számítógépes grafika és rajz vándorkiállítást negyedik éve szervezi a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület, melyen idén is szép sikert értek el XV. kerületi diákok.

Az évek során a rajzversenyre beküldött alkotások száma és színvonala folyamatosan megnőtt: sőt a programba bekapcsolódta az óvodák, majd a fogyatékosokat nevelő intézmények is.

A korábbi években beérkezett kb. 1500 alkotásból 250 képet tekinthettek meg kiállításon az érdeklődők, s a pályázók 4 millió forint értékben kaptak díjakat és ajándékokat a támogatóknak köszönhetően.

A programhoz több társadalmi szervezet csatlakozott (Torockó Kulturális, Egészség- és Környezetvédő Egyesület, Saxlehner András Közhasznú Egyesület, Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesülete, Magyarországi Roma Galéria Egyesület, Magyar Teleház Szövetség, Templárius Alapítvány, Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Alapítvány, Brassai Társaság).

Minden évben az előválogatót követően a vándorkiállítás-sorozat végén, a „Művelődés hete, a tanulás ünnepe” alkalmával Vándorserleg Díjjal tüntetik ki a szervezők a legtöbb és legszínvonalasabb alkotásokat beküldő oktatási intézményt (tavaly a XVIII. kerületi Eötvös Lóránd Általános Iskola nyerte el a díjat). A vándorkiállítás azonban nemcsak hazákban, hanem a haton túl is látható és látható volt, így Erdélyben és Kárpátalján is.

A zsűri elnöke Vári Zsolt festőművész volt, míg a „Majd én megmutatom!” emblémáját Takács Rudolf festő-grafikus tervezte és alkotta meg.

A rajzversenyt minden évben 6-18 éves fiataloknak írják ki a szervezők négy kategóriában. A számítógépes rajzok mellett kézi rajzokkal is pályázhatnak a gyerekek, melyek közül 25-30 szintén kiállításra kerül.

– Három fő funkciója van a programunknak- mondta Mozga Márta Anna, elnök. A számítógépet amúgy is használó gyerekek számítógépes kultúrájának fejlesztése, közvetetten a magyarság kulturális egyesítése, kapcsolatok teremtése illetve az esélyegyenlőség érvényesítése a gyerekkorban.

– Mint minden évben, idén is a XV. kerületi alkotók kimagasló eredményeket érnek el. Idén Szelle Zsófia (Taj Mahal) 2. helyezett, Vincze Viktor (Eiffel torony) különdíjat kapott alkotásával. Mindketten a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ diákjai.

Az elismeréseket május 22-én vehették át a díjazottak a VII. kerületi Kicsi@Világ Teaházban