Menu

Harmincéves a Kozák téri Közösségi Ház

2005.05.22.

Május 21-én egész napos programmal ünnepelte a Kozák téri Közösségi Ház 30. születésnapját.

De mit is tudunk e ház történetéről? A Kozák téri Közösségi Ház egy általános iskola kertjével összekapcsolódó intézményként létezik a 20-as, 30-as évek óta. Volt óvoda, iskola, majd hosszú időn keresztül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik fiókkönyvtára illetve Kozák téri klub. A 80-as évek vége óta közösségi házként működik.

A település talán legszegényebb környéke volt a korábbiakban ez a terület. Mivel a kerületben illetve a Kozák tér környékén is nagyon sok cigány ember él, a házat korábban szinte csak cigány gyerekek látogatták. A nem cigány emberek viszont nem jöttek be, így komoly konfliktusok voltak emiatt akkoriban.

-A nyolcvanas években tudatosan a cigány fiatalokat hoztuk be ide a házba – mesél az akkori időszakról Tóth Lajos, a CSMK igazgatója. Ezt a koncepciót Zsigó Jenővel (akkoriban a XV. kerületi Tanács cigányügyi előadója volt) közösen dolgoztuk ki. Jenő ötletei alapján azt gondoltuk, hogy a cigány lakosságot ellátjuk a beilleszkedéshez szükséges tudással. Így óvodai segítőcsoportokat hoztunk létre, félállásban Balogh János volt a cigányklub vezetője. Ebben az időszakban alakult meg az Ando Drom együttes, melynek tagjai itt próbáltak, léptek fel, s így egy önként vállalt normát alakítottak ki. Ha ők nem voltak itt, nem volt könnyű a helyzet, sok konfliktus volt. Nem volt verekedés, őrjöngés, de a nem cigány lakosság nem jött be. Az évek múlásával azonban Jenőék egyre kevesebb energiát, pénzt, szakértelmet tudtak adni az ügy érdekében, így a klub életforma lassan elmúlt.

-A 80-as években ifjúsági rock koncertek, rendezvények voltak főként a házban, majd lassan visszatért a nem cigány lakosság- a palotai polgárokból álló – idős emberek és a gyerekes szülők. Az iskolából átjöttek órát tartani a pedagógusok, ha teremhiánnyal küszködtek, vagy például itt tartották az iskolások számára a kézműves foglalkozásokat.

-Manapság kezd újra éledezni a környék. Ahogy a hátrányos helyzetűség változóban van, úgy aktivizálódik a környék lakossága.

Jelenleg azért elég sok programot kínál a közösségi ház a betérőknek: itt működik a Tájak-Korok-Múzeumok XV. kerületi szervezete, melynek tagjai rendszeresen járnak kirándulni illetve jönnek össze egy-egy baráti beszélgetésre. Az ovisokat minden héten várja a kreatív játszóház, de havonta a családok is együtt alkothatnak illetve kétszer egy évben (tavasszal és ősszel) a Kozák Napok keretében egész napos program, kézműves foglalkozás, vetélkedő, színházi előadás várja a gyerekeket és a felnőtteket. Lehet tornázni és jógázni a fiatalabbaknak és az idősebbeknek, illetve növény-és kisállatvásár és kiállítás is várja a látogatókat.

A születésnapon az előzetesen meghirdetett programoknak megfelelően mind a gyerekek, mind a felnőttek jobbnál jobb programok közül válogathattak. Reggel Király Csaba nyitotta meg a születésnapi rendezvényt, s csapra verte a sört, majd a gyerekek énekelhettek és játszhattak együtt az Alma együttessel. A nap folyamán kilátogatott a helyszínre Hajdu László polgármester, aki a közösségi ház történetéről szóló alkalmi kiállítást is megtekintette. A téren álló színpadon volt thai boksz és thai masszázs bemutató, versenytánc és hastánc, felléptek a Cassandra táncstúdió növendékei, a Csöpp Színház és a Maszk Bábszínpad művészei. Kora este Éles István kabaré műsorával szórakoztatta a nagyérdeműt illetve a Moonflower együttes utcabálján rophatta kicsi és nagy a táncot. Meglepetésben sem volt hiány, hiszen a Barátok közt szereplői közül a gyerekek: Bandika, Dorina, Matyi valamint Rácz Béla „bácsi” is ellátogatott a Kozák térre, a gyerekek kézműveskedhettek, lovagolhattak, a kisállatbemutató mellett megismerkedhettek a világbajnok Rodrigó arapapagájjal és Ziggivel, a patkánnyal, sőt egy görény is „ellátogatott” a helyszínre. Nagy sikert aratott a majd egyórás kutya agility show és a nap egyik fénypontja: a kókuszgombócokból készült jubileumi „torta”, amiből mindenkinek jutott.
Késő este tűzijáték zárta a programot.

A Kozák téri Nap ugyan véget ért, ám a jubileumi programsorozat keretében még több rendezvényen, összejövetelen vehetnek részt a jelenlegi és a hajdani épületbe járók, dolgozók, a kerületi és a kerületen kívüli lakosok.