Menu

Harminc százalékkal drágább lehet az iskolai menza

2022.08.22.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke, Zoltai Anna nyilatkozott az InfoRádiónak.

Harminc százalékkal drágulhat az iskolai közétkeztetés szeptemberben az alapanyagok, a rezsi és az üzemanyag áremelkedése miatt

– mondta az elnöke, és hozzátette, a kialakult gazdasági környezetben már a minőségi követelményeknek sem tudnak megfelelni a menzát működtetők.

Zoltai  felhívta arra a figyelmet, hogy minden sokkal drágább lett: az alapanyagok, a rezsi és a céges autók üzemanyaga is, továbbá érthető módon a dolgozók is magasabb bért követelnek, tehát a közétkeztetőknek is muszáj árat emelniük, így fog kijönni a nagyjából 30 százalékos emelkedés.

 „De benne van a kockázat a rendszerben, hiszen senki nem tudja, hogy az év végén még milyen árváltozások, emelkedések lesznek, amelyek hatással lesznek a rendszerre” – jegyezte meg a szakember.

A szakmai vezető éppen ezért nem tartja szerencsésnek, hogy a kormányzat pont most kezdte ellenőrizni a 2014-ben bevezetett szigorú szabályok alkalmazását, miszerint teljesülnek-e a korcsoportokra lebontott kötelező napi energia- és tápanyagbeviteli értékek a menzákon. Zoltai Anna szerint ez a rendelet – a jelenlegi gazdasági helyzetben – betarthatatlan.

(Fotó: Csokonai15)