Menu

Hármas avatás

2012.11.28.

Pestújhelyen három helyszínen avatóünnepséget tartottak gyertyás vonulással és műsorral összekötve november 27-én. Felavatták a kerület első helytörténeti fasorát a Pestújhelyi téren, majd a helyreállított I. világháborús emlékművet és a hajdani ereklyés országzászlót is.

Az ünnepség délután 4-kor a zsúfolásig telt Femina Sörözőben múltidéző találkozóval kezdődött, ahol a KoMa Társulat és a Pestújhelyi Általános Iskola diákjai a Deilephila című előadásból bemutatott részlettel idézték a 103 éve önálló Pestújhely történetének egy szeletét. Ezt követően az ünneplők gyertyával a kézben vonultak a Pestújhelyi térre. Útközben a KoMa művészei ismertették, Pestújhely úthálózata, házai milyen jelentőséggel bírtak, bírnak, s miképp őrzik az alapítók emlékét. A térre érve László Tamás polgármester az emlékfasor születéséről beszélt. Gondolatait pedig ezzel zárta: kezdjük meg a pestújhelyi honfoglalást!
Az emlékfasornál a városrész szellemi és környezeti fejlődésének meghatározó alakjai, a kerületben élt, országosan ismert és elismert személyek közül negyvenhat nevét és tevékenységét immár tábla őrzi.
A tér másik sarkán, a múlt eseményeit idéző ünnepi beszédet követően Molnár Béla prépost, a pestújhelyi Keresztelő Szent János plébánia esperes-plébánosa megáldotta a felújított I. világháborús emlékművet, majd a jelenlévők az országzászlóhoz sétáltak. Itt a Magyar Honvédség katonáinak közreműködésével felvonták a zászlót, és dr. Salamon László országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet, amelyben az összetartás fontosságára hívta fel a figyelmet. Az ünnepi beszédét a koszorúzás követte.
A program a KoMa Színház bázisán több órás, személyes és családi emlékeket idéző barátságos helytörténeti beszélgetéssel zárult.