Menu

Halottak napi megemlékezés a temetőben

2004.11.01.

November 1-jén kora délután volt a halottak napi megemlékezés a Rákospalotai temetőben a kegyeleti nagykeresztnél. A megemlékezésen először a részt vevők egy szál virággal, vagy egy gyertya meggyújtásával azon hozzátartozóikra és szeretteikre emlékezhettek, akiket tőlük távol vagy ismeretlen sírokba temettek el.

A műsor első részében Vincze Kinga bevezetője után Alex Tamás, előadóművész elénekelte a csodálatos Csak a jók mennek el című dalt, majd Szabó Gyula Hamingway: Akiért a harang szól című művének mottóját szavalta el. Ezek után az énekművész Wolf Péter Ave Mariáját adta elő a jelenlevőknek, illetve a Vörösmarthy Színház művésze Szentgyörgyi Albert: A Föld zsoltárát mondta el. A műsor végén Edvin Marton, hegedűművész egy Ave Mariát játszott a jelenlevőknek.
Ezután az ökomenikus halottak napi megemlékezés vette kezdetét, melyen Bátovszky Gábor, a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség lelkésze és Vitai Attila, a Rákospalotai MÁV-telepi templom plébánosa szólt az emlékező egybegyűltekhez, akik között volt Hajdu László polgármester és felesége, valamint Fekete István képviselő is.