Menu

Hagyományok őrzése

2005.03.20.

Idén is az elmúlt éveknek megfelelően a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ kiírta a kerületben élő hagyományokat ápoló és szerető diákok és felnőttek részére a „Népművészet Palotai Kismestere” és a „Népművészet Palotai Mestere” versenyt, melyre nagyon sok pályamunka érkezett. A műveket pedig kiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklődők.

A pályázati kiírásnak megfelelően két korcsoportban ( 6-18 évesek, felnőttek) több kategóriában nevezhettek be a népművészet különböző területein kiemelkedően alkotók- szövés-fonás, textilmunkák, népi fazekasság, gyöngyfűzés, vessző- és gyékényfonás, játékkészítés természetes anyagból, hímzés és csipkekészítés, bőrmunkák, fafaragás és egyéb kategóriában.

A kiállítás megnyitón először Deák János elnök-igazgató köszöntötte a jelenlévőket és elmondta, hogy megtiszteltetésnek veszi, hogy minden évben elhozzák alkotásaikat a fiatalabbak és az idősebbek, s így idén is nagyon sok szép mű érkezett a megadott határidőig.

Az alkalomhoz illően ezután néptáncos-énekes bemutatót tartottak a Kossuth Általános Iskola néptáncos gyermekei magas színvonalon, majd Omischel Miklósné igazgatónő adott hangot örömének, hogy immáron hatodszor rendezik meg ezt a kiállítást, mely idén kirakodóvásárral, bemutatóval egészült ki.

-Nagyon jó látni az örömöt minden arcon- mondta, majd Lindner Gusztávval, az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály vezetőjével együtt adta át az elismerő okleveleket a kismestereknek és mestereknek.

Elsőként Rózsa Györgyné kapott oklevelet és külön köszönetet mondott neki Omischel Miklósné, hogy az alkotások mellett milyen színvonalas foglalkozásokat tartott a gyermekek számára az intézményben.

„Népművészet Palotai Mestere” elismerő oklevelet kapott:
Árok Erika, Szalay Ilona, Szenczi Lajosné, Ménesi Sándorné, Földi Éva, Tóthné Móri Borbála, Tófalviné Mógor Ilona, Balogh Ramona, Sárai Nándor, Tolnai Lajosné, Keskeny Lászlóné, Hencz József, Palotai Sclerosis Multiplex Klub, Czimmermann Márta, Hevesi Sándorné, Szabóné Bernáth Anna, Dr. Keményvári Józsefné, Szabó József, Pesti János, Ipsics Zsuzsa, Kabai Erzsébet, Mártáné Grünwald Katalin, Kárpáti Józsefné, Kálvinné György Gabriella, Simon Ferencné, Beckné Kremm Andrea, Nagyné Dittrich Zsuzsanna

„Népművészet Palotai Kismestere” elismerő oklevelet kapott:
Kutas Krsiztián, Vida Orsolya, Arany Miterli Marianna, Barkics Gyöngyi, Gáspár Klaudia, a Hubay Jenő Zeneiskola képzőművész szakköre és Kissné Breczek Margit, Geri Róbert, Balázs Mercédes, Bihari Nóra, Kiss Mariann, Szabó Fekete Nikolett, Szabó Fekete Tímea, Farkas Mónika, Wagner Anett, Simon Bálint, Dávid és Bence, a KNOK kézműves szakköre, a KNOK Régifóti úti óvodájának kézműves csoportja, Udvardi Barbara, Panák Alex, Géczi Kálmán, Deisz Tibor, Balkus Brigitta, a KNOK 2.m. festő szakköre

Az oklevelek átadását követően pedig mindenki a saját szemével is meggyőződhetett arról, hogy milyen szép, színvonalas alkotásokat láthat az iskolában látható kiállításon.