Menu

Gyertyaláng szeretteink emlékére

2012.10.29.

A mindenszentek napja kelta eredetű keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére. A halottak napját előzi meg. Estéjét az elhunytak estéjének, halottak vigíliájának is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1–2 órán át szólnak a harangok a holtak emlékezetére.

A mindenszentekhez és a halottak napjához számos szokás kötődik.
Magyarországon több évtizedes szünet után 2001-től újra munkaszüneti nap. Mit jelent az ünnep és kikre emlékezünk ilyenkor, erre kaptunk választ a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia egyházi vezetőjétől, Vitai Attila plébánostól.
– Amikor kereszteléskor megáldjuk a vizet, így imádkozunk: „áldd meg Istenünk kegyesen ezt a vizet, amellyel megkereszteljük szolgádat, akit meghívtál a keresztségre, hogy örök élete legyen”. Aztán növekedni kezd a gyermek, korban, bölcsességben, kedvességben Isten és emberek előtt. Majd kiderül, hogy 5, 20, 70 év múlva vége szakad életének. Sírjára pedig rákerül, hogy meddig élt. Joggal kérdezzük: Hol van itt az „örök élet”? Pedig van ilyen. Ehhez azonban bepillantást kéne nyernünk abba a magasabb rendű világba, ahol a dolgok minden látszat ellenére mennek tovább. November elsején kiemelten fordulunk a szentek felé, akik hősiesen helytálltak és nagy tiszteletet érdemelnek, valamint mindenszentekkor ünneplésben részesülnek. Másnap, halottak napján azokra az elhunytakra gondolunk, akik még nem tartozhatnak az ünnepeltek közé bocsánatos bűneik miatt. Értük az imádságunk szava száll. Igaz, Jézus áldozatának értékét meg se közelítheti az ember szava, de bizonyos szolidaritásunkat, irgalmas együttérzésünket kifejezi.
– Hagyomány, hogy ilyenkor rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. Honnan ered ez a szokás?
– A sírokon gyertyát, mécsest égetünk, amely mint a világosság forrása, már az ókeresztény korban is Krisztus jelképe volt. A viasz emberi természetére, fénye istenségére emlékeztet. Mivel a gyertya önmagát felemésztve világít, jelképe az önzetlen szolgálatnak, a jó cselekedettel világító hitnek. Egyszerre szimbóluma a halandóságnak és az örök életnek, örök világosságnak.
– Milyen misére, programokra várják ez alkalomból a hívőket?
– A MÁV-telepi Jézus Szíve-templomban mindenszentek esti miséje (este 6 óra) végeztével a halottak estéjének szertartását végezzük. A templomban a húsvéti gyertyán kívül számtalan kis mécsest égetünk. Halottak napján reggel 7 és este 6 órakor mondunk szentmisét, az esti misét valamennyi elhunytért ajánljuk fel – tájékoztatott a plébános.