Menu

Gyereknap, hajókirándulás és szüreti mulatság főzőversennyel

2006.05.26.

A kerület két helyszínén is (a Csokonai Művelődési Házban és a Pestújhelyi Közösségi Házban) május 27-én színes program várja a kicsiket, nagyokat, a családokat és az idősebbeket. Egy héttel ezelőtt a hagyomány jegyében a Kozák Téri Közösségi Házban volt a Kozák Téri Nap, míg a jövő hét szombatján (június 3-án) az Újpalotai Közösségi Ház szervezésében a szintén már hagyományos hajókiránduláson vehetnek részt a családok.

De először is nézzük: milyen program vár ránk holnap!
A Csokonai Művelődési Házban Indián gyereknap lesz. Reggel 10 órától kézműves foglalkozás keretében lehet agyagozni, indiánláncot, indián hajfonatot, fémékszert készíteni. Közben már jelentkezhetnek törzsfőnöknek a fiúk és a lányok, illetve korosztályonként megkezdődnek a csapatvetélkedők.
12 órától a Szivárvány bábcsoport előadását nézhet végig a kisebbek, illetve lehetőség nyílik egy közös játékra is. Lesz indiánétel kóstoló és íjászat, illetve az indiánruhában, fejdísszel, indiánfegyverrel érkezők számára lesz külön verseny illetve lesz indián képek alapján rajzverseny, valamint mód nyílik egyedi képek elkészítésére is. A programok 15 óráig tartanak, s mivel minden ingyen van, így csokiban, ajándékban senki sem szenved hiányt.
Az indiánnappal párhuzamosan Pestújhelyen a közösségi házban és annak udvarán Jól kifőztük címmel szabadtéri mulatságra kerül sor.
A program:
9.00 óra Főzőhelyek elfoglalása, előkészítési munkák
9.30 óra Ovis duatlon verseny kezdete
10,00 óra Tűzgyújtás, a főzőverseny kezdete
10.00 óra Kispályás focibajnokság ünnepélyes eredményhirdetése
10.15 óra Jól kifőztük! ? megnyitó
10.30 óra Country tánc (Pestújhelyi Általános Iskola táncosai)
10.45 óra Gipsy Trió műsora
11.15 óra Kíváncsi kiscsirke; Mit ásol róka? – Perneki Ildikó bábjátéka
11.30 óra Komédiás disznó- a Meseláda Színház műsora
12.00 óra Puskalábú fruskák – színpadi tánc
12.30 óra Drom Kérász Együttes műsora
13.00 óra Főzőverseny zsűrizése
13.45 óra Puskalábú fruskák (színpadi tánc)
14.00 óra Simon Dávid paródiaműsora
14.30 óra A PeKH hastánccsoportjának műsora
15.00 óra A Gipsy World Music műsora

10-16 óráig kézműves foglalkozások: korongozás, agyagozás, papírforgó készítés, arcfestés, pom-pom csirke készítés, aszfaltrajz verseny

Természetesen ezen a rendezvényen is minden díjtalan. S aki még nem fáradt el a nap folyamán 20-24 óráig szabadtéri házibulin töltheti el az idejét a Shilling?s zenekarral és Lovasi Gábor DJ-vel. Lesz büfé, tombola, tánc is, s még a rossz idő sem foghat ki a szórakozni vágyókkal. Esős idő esetén a bulit a színházteremben tartják meg a szervezők.

Aki pedig szívesen részt venne egy gyermeknapi hajókiránduláson, az egy héttel később, június 3-án Vác-Visegrád útvonalon hajókázhat az USZIK munkatársainak szervezésében.
Indulás reggel 8 órakor Újpest-Megyer hajóállomáson lévő kompkikötőből, s érkezés ugyanide 20.30 körül várható.

Érdemes azonban arról is szólni, hogy az elmúlt hét szombatján a Kozák téren is a hagyományos Kozák Téri Napon sokan mulattatták az időt. Ezen a helyszínen reggel Király Csaba alpolgármester nyitotta meg a napot, majd sorra érkeztek a színpadra a fellépők: a Rainbow Team hip-hop tánccsoportja valamint a Cassandra Táncstúdió táncosai bemutatót tartottak, a Mező együttes magyar népzenét játszott és táncházat tartott. Volt thai box bemutató, fellépett a Kincses Színház egy bohócműsorral, az Arany Szamár Színház a Pom pom meséi című darabbal, s természetesen nem maradhatott el a nosztalgia kabaré (Csík Csaba, Bor Viktor, Botos Karolina) és az operett műsor sem Bor Viktor, Zalai Lídia, Nádházy Péter, Gyebnár Csekka fellépésével. Az utcabálon a Menthol együttes zenélésére lehetett ropni a táncot.
A nap folyamán kézműves játszóház (terménybábok készítése) várta az ügyes kezűeket illetve volt kutya agility show, ügyességi verseny, KRESZ vetélkedő, arcfestés, ugrálóvár, pónilovaglás, kézműves portékák vására, mini vidámpark is.