Menu

Gyerekdömping a Budai II László Stadionban

2012.04.27.

Az újjászervezett Bozsik-programban a REAC Sportiskola SE nagyon fontos szerepet kapott. A rákospalotai egyesület ugyanis úgynevezett körzeti központ lett. A Bozsik-programban az utánpótlás-nevelés három fő szinten, a körzetekben, az alközpontokban és a régióközpontokban zajlik.

A cím azonban kötelességgel is jár, a REAC SISE évente hat alkalommal köteles tornát rendezni a körzetébe tartozó csapatok – az UTE, az Újpesti Haladás és a Testvériség SE – számára, illetve az ezeken a tornákon kiválasztott tehetségeknek ugyancsak tavaszi-őszi lebonyolításban 3-3 alkalommal edzéseket is szervez. Ezeket a tréningeket Balogh Béla, a sportiskola utánpótlás-vezetője tartja. A körzet legjobbjaiból létrehozott vegyes csapat (körzeti válogatott) pedig az alközpontok által szervezett tornákon képviseli a körzetet, hogy aztán a legjobbak onnan is feljebb léphessenek.
A REAC SISE április 20-22-én rendezte a tavaszi második Bozsik-tornáját. A háromnapos tornán a körzetébe tartozó csapatok öt korosztályban – U7-U11 – mérték össze a tudásukat. A rendezvényen 32 csapat 231 játékosa szerepelt. A Bozsik-tornák sajátossága, hogy sosincs eredményhirdetés, a résztvevők mindegyike ajándékot kap, illetve az edzők által legjobbaknak tartott játékosok külön elismerésben részesülnek.
A program következő állomása május 12-13 lesz, amikor ismételten gyerekdömping várható majd a Budai II László Stadionban.