Menu

Gondolatok egy könyvtárbővítésről

2003.06.20.

Újpalotának legyen egy új, nagyobb és szebb könyvtára – ebben született egyetértés nemrég egy lakossági fórumon.

Az elképzelés szerepel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) 2008-ig szóló tervében, és a fővárosi önkormányzat koncepciójába is beleillik, a kerület pedig segíthet az új intézmény helyének megtalálásában.
A Nyírpalota Társaság Az újpalotai könyvtár bővítési esélyeiről címmel hirdette meg lakossági fórumukat.
Péterfi Ferenc, a társaság vezetője azzal üdvözölte a témáról talán legtöbbet tudó dr. Fodor Pétert, a FSZEK főigazgatóját, hogy remélhetően megerősíti azoknak a hitét, akik bíznak egy – a lakosság számához és mai igényeihez méltó – korszerű újpalotai könyvtár megteremtésében.
A főigazgató szerint Újpalota már nagyon régen megérdemeli, hogy egy új, nagyobb és modern szolgáltatásokkal felszerelt könyvtára legyen. A Kontyfa utcai kis könyvtár népszerűsége, látogatottsága is ezt a meggyőződését erősíti.
A FSZEK központi intézményének felújítása és néhány tagkönyvtár rekonstrukciója után a könyvtárak számítástechnikai fejlesztése mellett a következő években elsősorban a város-széli, külső kerületi könyvtárak bővítésére, korszerűsítésére szeretnének koncentrálni. Nem mellékes az sem, hogy a 2008-ig szóló könyvtárfejlesztési programjukat a fenntartó fővárosi önkormányzat nemcsak elvekben, de anyagilag is támogatja.
A FSZEK ma még 66 tagintézménnyel működő hálózata 2008-ra 52-re csökken, az összevonásokkal a program forrás-hátterét akarják erősíteni. (A könyvtárak 188 ezer beiratkozott olvasója évente 6,4 millió „dokumentumot” kölcsönöz ki, a központi könyvtárat naponta hatezren keresik fel.) A kisebb, hetente csak néhány órában nyitva tartó könyvtárakat szüntetik meg, illetve csatolják a közeli, nagyobb egységhez.
A 2008-ig megvalósítandó programban szerepel az is, hogy egy egységes számítógépes hálózat kiépítésével elég lesz egy helyen beiratkozni, ami után aztán bármelyik könyvtárba betérhetünk. Ami a mi számunkra még talán ennél is fontosabb: a programban szerepel az új, nagyobb, legalább 4-600 négyzetméteres újpalotai könyvtár terve is.
Fodor Péter elmondta: ekkora alapterület mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a XXI. században már nélkülözhetetlen, valamennyi könyvtárfunkció elférjen a helyiségben. Az információs bázis mellett lehet benne akár egy kis kávézó, beszélgető sarok, vagy videó-néző, zenehallgató hely, szabadpolc, folyóirat-tár, kézikönyvtár, olvasóterem. Fontos az is, hogy a kulturális központként is működő létesítményt könnyen meg lehessen közelíteni. A FSZEK minden ésszerű javaslatra, variációra nyitott, ami biztosítja a minőségi változást.
Dávidné Szepesi Zsuzsa, az újpalotai fiókkönyvtár vezetője, Szecsei Lászlóné, a FSZEK kelet-pesti régióigazgatója és a fórum vendégei csak megerősíteni tudták az egyöntetű véleményt: bizony igen nagy szükség lenne arra a minden tekintetben korszerű újpalotai könyvtárra…
Hajdu László polgármester (aki a szokásos fogadóórájára érkezett) elmondta, hogy az oktatással összefüggő kötelező feladatok között eddig is kiemelten kezelték az iskolai könyvtárak ügyét, de a fővárosi fenntartású felnőtt könyvtárak támogatásától sem zárkóztak el soha. Ahhoz azonban, hogy a leendő könyvtár megfelelő helyiséghez jusson, úgy gondolja, hogy az önkormányzat minden segítséget meg fog tudni adni. Amennyiben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megkeresi ötletével az önkormányzatot, minden bizonnyal az észszerű megoldást is meg fogják találni.