Menu

Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny-sikeres XV. kerületi gyerekek
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.04.08.

Közel kétszázharminc 5-8. osztályos fővárosi diák vett részt a március 19-21. között megrendezett Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen, amely már a döntő volt.

A hat kategóriában- grafika I.,II., komplex I.,II., táblázatkezelés, szövegszerkesztés- versenyző diákok és az őket a megmérettetésre felkészítő tanárok igazán sokat készültek a döntőre. Kategóriáknak megfelelően az előzsűri már pontozta az előzetesen beadott munkákat, majd ezt követően be kellett mutatniuk pályaművüket illetve helyben egy tesztet töltöttek ki, illetve gyakorlati tudásukról is számot adtak a diákok.
A döntő első napján az 5-6. évfolyamosok két kategóriában- grafika I., komplex I.- bizonyíthatták be, hogy rászolgáltak arra, hogy a verseny utolsó fordulójába kerüljenek. A programnak a Puskás Tivadar Távközlési Technikum adott otthont. A verseny második és harmadik napjának- március 20-21., amikor is a 7-8. osztályosok négy kategóriában vetélkedtek egymással- a II. kerületi Törökvész Úti Általános Iskola volt a házigazdája.
Az eredményhirdetésre április 3-án a Néprajzi Múzeum Dísztermében került sor, ahol Varga Gábor tanár úr, a Hartyán NOK pedagógusa, aki egyben az FPI Fővárosi Általános Iskolai Informatika Munkaközösségének vezetője is, üdvözlő mondataiban külön köszönetet mondott a résztvevőknek, a pedagógusoknak és a verseny támogatóinak: a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnak, a Fővárosi Pedagógiai Intézetnek, a Törökvész úti Általános Iskolának, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumnak, a Néprajzi Múzeumnak, az IDG Magyarország Lapkiadó Kft.-nek, a VT-SOFT Kft.-nek, a Nemzeti Tankönyvkiadónak, a SuliSoft Kft.-nek, majd sor került a díjak átadására.

A versenykategóriák XV. kerületi helyezettjei:
Komplex I. korcsoport
3. Kovács Márk László Gyula Gimnázium (tanár:Tamás Jánosné)
13. Rabatin Gábor László Gyula Gimnázium (tanár:Tamás Jánosné)

Grafika I. korcsoport
11. Lukács Larina Hartyán NOK (tanár:Varga Gábor)
34. Csanálosi László Szent Korona Általános Iskola (tanár:Baranyai Gizella)

Grafika II. korcsoport
1. Pollmann Sára Zsófia Hartyán NOK (tanár:Varga Gábor)
27. Balázs Ákos László Gyula Gimnázium (tanár:Tamás Jánosné)

Komplex II. korcsoport
7. Rattner Richárd Hartyán NOK (tanár:Varga Gábor)
29. Igari Márton Hartyán NOK (tanár:Varga Gábor)

Szövegszerkesztés
16. Homonnai Nóra László Gyula Gimnázium (tanár:Tamás Jánosné)
21. Kovács Enikő László Gyula Ginmázium (tanár:Tamás Jánosné)

Táblázatkezelés
24. Takács Dénes Szent Korona Általános Iskola (tanár:Baranyai Gizella)
29. Karikó Tóth Tamás Szent Korona Általános Iskola (tanár:Baranyai Gizella)

A kategóriák első hat helyezettjének köszöntését követően mint a verseny védnökei: Foki Tamás a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese és Végh András, az FPI informatika szakértője írták alá azt az elismerést, melyet négy pedagógus vehetett át.
„Tanítványainak sikeres menedzseléséért és az eredményes tehetséggondozásért
elismerésben részesítjük” címmel vehette át a Nemzeti Tankönyvkiadó könyvajándékát:
-Lugosi Antalné informatik tanár (IV. kerületi Károlyi István 12 évfolyamos Gimnázium),
-Homonna Béla informatika tanár (V. kerületi Szent István Általános Iskola),
-Kuli Ferenc informatika tanár (XVII. kerületi Czimra Gyula Általános Iskola),
-Benkőné Szabó Krisztina informatika tanár (IV. kerületi Megyeri úti Általános Iskola)

Rajtuk kívül Pollmann Sára Zsófia (XV. ker. HNOK) kapta a Néprajzi Múzeum különdíját, egy néprajzi tanulmányt, melynek címe Időkatalógus. Zsófi a gyakorlati feladata 98%-os lett, melyet 45 perc alatt készített el a Grafika II. kategóriában, s összetettben is megnyerte a versenyt.

Kapcsolódó cikkek:

Képes beszámoló