Menu

Fontos segítség a digitális oktatáshoz!

2020.10.06.

Az önkormányzat 30 millió forintos kerettel pályázatot írt ki új informatikai eszközök beszerzésére – rászoruló családok részére.

A tavaszi sokk, a járványhelyzet, a veszélyérzet és a korlátozások mellett hozott még egy nagyon fontos változást: az távoktatás egyik napról a másikra való bevezetésével felgyorsult a digitális oktatás terjedése is. Csakhogy sokakat érthetően és érezhetően felkészületlenül ért ez a fordulat, nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges eszközök sok családban; ezért segítő akciók, laptopgyűjtések, adakozások indultak el. Az is kiderült, ennél nagyobb segítség kell, az önkormányzatoknak lépniük kell.

A veszélyhelyzet elmúltával, az önkormányzat még a nyáron úgy döntött, hogy segítséget nyújt a XV. kerületi, rászoruló családoknak abban, hogy felkészüljenek egy ilyen helyzetre.

Cserdiné Németh Angéla polgármester pályázatot írt ki új informatikai eszközök – laptopok illetve tabletek – beszerzésére, 30 millió forintos keretösszeggel. Az lenyerhető legmagasabb támogatás 50 ezer forint.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

Néhány fontos tudnivaló, feltétel:

  • szükséges legalább egyéves XV. kerületi bejelentett lakó- vagy tartózkodási hely, illetve életvitelszerű itt tartózkodás;
  • a pályázó gyermekének tanulói jogviszonnyal kell rendelkezni köznevelési intézmény 1-13. évfolyamán;
  • a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg 120 ezer forintot, gyermeket egyedül nevelő személy esetében a 150 ezer forintot;
  • a pályázat utófinanszírozásban működik: a megvásárolt informatikai eszköz árát számlával kell igazolni, a támogatást a döntés után 15 napon belül fizeti ki az önkormányzat;
  • a pályázat augusztus 1-től-október 30-ig él, a pályázatok folyamatosan beadhatók, elbírálásuk folyamatos!

Szükséges, letölthető dokumentumok:

(Cs.B.)