Menu

Fontos döntésekkel indult újra a munka

2020.08.26.

A Szilas-patak menti főgyűjtőcsatorna építése, a Deák utcai rendelő elhelyezése, valamint a kerületi utak felújításáért való lobbizás is a terítéken volt a keddi testületi ülésen.

Rendkívüli testületi ülés zárta a nyarat, nyitotta az őszt – nemcsak megnevezésében és időpontjában, hanem „megjelenésében” is rendkívüli volt ez az alkalom: a Díszteremben minden jelenlévő maszkban ült, a hallgatóság pedig ritkított rendben elhelyezett székeken foglalt helyet.

Kormánypárti ígéret

„Az a legfőbb kérdés, hogy elmennek-e Gulyás Gergelyhez és dolgoznak-e kerületért” – tette fel az egyetlen releváns kérdést Tóth Imre alpolgármester annak az előterjesztésnek a kapcsán, amely azt indítványozta: a fideszes képviselők „lobbizzanak” Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél egyes XV. kerületi, fővárosi fenntartású utak felújítása érdekében. Bakos Mária Magdolnát a Deák utca és Eötvös utca, Csonka Lászlót a Zsókavár utca, Lehoczki Ádámot az Erdőkerülő utca, Mihály Zoltánnét a Rákos út, dr. Szalay Kornél Gézát a Pozsony utca kapcsán kérte fel az előterjesztés arra, hogy a képviselő-testület nevében tárgyalásokat kezdeményezzen, és azokról beszámoljon a 2020. október 6-i ülésen.

Az előterjesztés háttere az, hogy a fővárosi kerületeket érintő, nagymértékű forrásmegvonással szinte egy időben a 2021-es költségvetés 5 milliárd forintot biztosít a kerületi önkormányzatok részére; ezt a támogatást Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter, vagyis Gulyás Gergely nyújtja majd a budapesti kerületi önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából. Ehhez a támogatáshoz azonban semmilyen kérelmet nem kell benyújtani. A Mindenki a Tizenötödikért-frakció ezért kérte, hogy a Fidesz-KDNP helyi listás önkormányzati képviselői végre ne csak szavakban álljanak a kerület mellé, hanem érdemben is cselekedjenek, és valódi segítséget nyújtsanak a XV. kerületben élőknek. A megbízásokkal ugyanis megteremtődik annak a lehetősége, hogy a kerület érdekében a Képviselő-testület nevében eljárjanak a támogatás megszerzése érdekében – a pártjukból érkezett kancelláriaminiszternél.

„Önök a múlttal foglalkoznak, de a jövő kérdése az, hogy elmennek-e Gulyás Gergelyhez – kérdezte Szilvágyi László (Mindenki a Tizenötödikért) a fideszes képviselőktől – Önök most veretes felhatalmazást kapnak, hogy a kerületért dolgozzanak.” Deschelak Károly (Mindenki a Tizenötödikért) a felkéréssel kapcsolatos fideszes felszólalásokkal kapcsolatban emlékeztetett a „kijárásos módszer”-re vagyis arra, hogy a Fideszen belüli erőviszonyok, lobbizások mentén dőlnek el támogatások, milliárdos állami beruházások. Tóth Veronika (Mindenki a Tizenötödikért) arra figyelmeztetett, hogy olyan támogatásról van szó, amelyhez még kérelmet sem kell benyújtani. Az alpolgármester azt mondta, szerinte nem mernek elmenni a miniszterhez a felkért képviselők.

Hogy igaza lesz-e Tóth Veronikának, még nem tudni, azonban a fideszes képviselők megszavazták az előterjesztést és Lehoczki Ádám frakcióvezető ígéretet tett rá, hogy elmennek tárgyalni Gulyás Gergelyhez. A kormánypárti képviselők a vitában – szándékosan vagy ismerethiány miatt – egyszer sem tettek említést arról, hogy a kancelláriaminiszter által odaítélhető milliárdos keretről van szó, és folyamatosan Cserdiné Németh Angéla polgármester Fővárosi Közgyűlésben betöltött pozícióiról beszéltek.

Plusz forrást igényel a csatornaépítés

A kerület jelenleg folyó nagyberuházása is a napirenden volt a keddi ülésen. Az északi főgyűjtőcsatorna építésével kapcsolatban a feltárási munkák során derült ki, hogy egy szakaszon a csapadékvíz elvezetését az elbontandó régi szennyvízcsatorna biztosítja. Mivel a területen a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. az elválasztott rendszerű csatornázást írja elő, az épülő szennyvízcsatornába a felszíni csapadék bevezetése nem lehetséges. Nem ismerhette a kivitelező konzorcium az ajánlattétel során, hogy új csapadékcsatorna terveztetése, engedélyeztetése, kivitelezése szükséges – pedig ez növeli a költségeket. Az új csapadékcsatorna nyomvonala érinti a meglévő ivóvízvezeték-hálózatot, így a Fővárosi Vízművek Zrt. a telepítéshez csak akkor járul hozzá, ha az általa kijelölt ivóvíz-vezeték szakaszok cseréje megvalósul. A szükséges munkálatok pedig azt jelentik, hogy a Közvágóhíd utca érintett szakaszán szinte a teljes keresztmetszetet érinti az útfelbontás. Emiatt pedig – a tartós megoldás miatt – szükségessé válik a teljes pályaszerkezet cseréje.

Mindez összesen 215 millió forintos pluszkiadással jár, a testület döntése értelmében pedig a 2018-ban már elhatározott, kedvező feltételekkel rendelkező hitelkeretből fedezi az önkormányzat. Palocsai Béla (Mindenki a Tizenötödikért) kiegészítő javaslatára a testület felkérte a polgármestert, hogy az elégtelen és hibás adatszolgáltatás miatt a főgyűjtőcsatorna építése során jelentkezett többletköltségek megtérítése érdekében tárgyalásokat kezdjen a Fővárosi Csatornázási Művekkel. Szilvágyi László (Mindenki a Tizenötödikért) javaslatára pedig a polgármester a fővárossal arról fog tárgyalni, hogy az ingyen a részére átadott nagyértékű csatorna későbbi bevételeiből valamilyen formában kompenzációt juttasson a XV. kerületnek a közösségi közlekedési, és útfelújítási projektekre.

Orvosi rendelő, Csokonai, civil támogatások

A képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzat a Deák utcai rendelő elhelyezése érdekében helyiségeket vásárol a Deák u. 2. és a Hubay tér 8. száma alatt épülő új ingatlanokban, illetve ugyanitt szolgálati lakások céljából lakásokat is vásárol. A keddi ülésen a testület elfogadta a civil szervezetek 2020-as programjainak támogatását is, erre a célra a pályázati keret terhére 3,73 millió forintot biztosít. Módosították az önkormányzat által alapított „A XV. Kerület Kiemelkedő Tanulója – Pallasz Athéné-díj” és „A XV. Kerület Kiemelkedően Fejlődő Tanulója -Halley-díj” ösztöndíjakról szóló rendeletét – pontosították, finomították a szabályokat az eddigi tapasztalatok fényében. A képviselők módosították a Csokonai Kulturális Központ (CSKK) alapító okiratát, amire mindenképp szükség volt amiatt, hogy az intézmény dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonya a Parlament döntése miatt 2020. november 1-jei hatállyal munkaviszonnyá alakul át.

(Cs.B.)

Fotók: Vargosz/XV. Média