Menu

Főhajtás a főkertész előtt

2019.01.17.

Az újpalotai növényzet telepítését, a lakótelep fásítását irányító Román Istvánnak és kollektívájának állított emlékkövet a XV. kerületi önkormányzat és a Késmárk-Neptun Civil Társaság (KÉNE).

„Román István a Margitsziget főkertésze volt mielőtt megbízták, hogy az újpalotai munkákat irányítsa. Majd az azt követő 15 évben is a kerületben tevékenykedett, a telepített növényzet pótlásán dolgozott” – méltatta őt az eseményen Gressó Tiborné, a polgármesteri kabinet vezetője.

Haláláig fontos volt számára lakókörnyezete szépítése, nem véletlen, hogy a most átadott emlékkő is néhány lépésre egykori otthonától került. A közelben található az a fűzfa is, amelyet egykor Román István 20 évesen elhunyt fia emlékére ültetett, és amelyre néhány éve az Év fája szavazáskor is voksolhattunk.

Tóth Imre alpolgármester arról beszélt, hogy ez az emlékkő és a mellette lévő pihenő azt is jelképezi, hogy fontos megállnunk és megörökítenünk az ilyen momentumokat, életutakat. A most átadott jelkép pedig Román István mellett az Újpalotát 50 évvel ezelőtt felépítők emlékéhez is szól.

Az 1969-ben elkezdett újpalotai építkezés során 1,1 millió négyzetméteren 20 ezer előnevelt fát és 200 ezer cserjét ültettek el – ezt már Hegedűs László, a KÉNE tagja mondta el az avatáskor. Hegedűs László szomszédja is volt Román Istvánnak és ő volt az, aki kitartóan szorgalmazta az emlékkő felállítását. Ő is hangsúlyozta, Román István vezette a kertészeti csapatot, azonban egy egész kollektívának kívántak emléket állítani.

Ezért szerepel a kövön ez a felirat:

Román István (1929-2015) Újpalota városrész közterületi környezete növényzetét telepítő a kollektíva kertészeti vezetőjének emlékére.

Az emlékőre felkerült dr. Székely Sándor nagyon ide illő idézete is:

„Legyen egy fád!

Azért, hogy ne felejtsd el, milyen szín a zöld…

Azért, hogy nézhető legyen a táj körülöttünk…

Azért, hogy levegőt lélegezhessünk…

Azért, hogy kis időre árnyékba mehessünk

és ott az arcunkat fölfelé emeljük…

Azért, hogy minden élőnek teret engedjünk…

legyen neked is egy fád!”

Az emlékkő az Újpalota ligetben áll mostantól, térköves pihenő, padok veszik körül. A felállítására, a környezete kialakítására és a növényzet telepítésére 5 millió forintot fordított az önkormányzat.

Fotók: Nagy Botond/XV Média