Menu

Felújításra és kamerarendszerre lehet pályázni

2020.08.31.

Továbbra is élnek a júliusban kiírt pályázatok, amelyeken társasházak és szövetkezeti lakóépületek vehetnek részt.

Július 6-án nyíltak meg a társasházak és szövetkezeti lakóépületek számára pályázatok, a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztálya továbbra is várja jelentkezőket a folyamatos elbírálású kiírásokra.

Az egyik ilyen lehetőség az, hogy a kétlakásos és ennél nagyobb társasházak, szövetkezeti lakóépületek a közös tulajdonban lévő épületrészeik, elemeik felújítására és karbantartására pályázhatnak az előző évekhez hasonló feltételek mellett. Az elnyerhető támogatás összege a felújítás bruttó összköltségének 50 százaléka, maximum 5.000.000 forint.

Emellett az idei évben kamerarendszer-telepítési pályázat is indult: a társasházak és szövetkezeti lakóépületek részére bejáratonként maximum 100.000 forint támogatás nyerhető el.

A pályázatok kiírásai és a részvételhez szükséges pályázati adatlapok valamint mellékletei a lenti linkeken elérhetőek, illetve az Ügyfélszolgálaton (1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. – Illyés Gyula utca sarok) is hozzáférhetők. A pályázatokat a hivatal nyitvatartási ideje alatt folyamatosan fogadja a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztálya (1153 Budapest, Bocskai utca 1-3.) – a pályázati keret kimerüléséig. A benyújtott igények érkezési sorrendben kerülnek feldolgozásra és előterjesztésre a szakbizottság, Kerületfejlesztési Bizottság soron következő ülésére.

A felújítási és karbantartási pályázat beadásának véghatárideje: 2020. október 30. (péntek) 10. óra vagy a pályázati keret kimerülése.

A kamerarendszer telepítési pályázat beadásának véghatárideje: 2020. november 30. (hétfő) 10. óra vagy a pályázati keret kimerülése.

A szakbizottság rendes ülés keretében november végén megtartásra kerülő ülésén dönt az évben utoljára a támogatások odaítéléséről, ezt kéri figyelembe venni a pályázat benyújtásakor a főosztály.

A pályázatokkal kapcsolatban érdeklődni a 305-3314-es telefonszámon lehet.

Részletes kiírások, letölthető dokumentumok:

(Cs.B.)