Fáklyaként lángolt a nemzetért

„Egyszeri és megismételhetetlen csoda volt, és mert maga lenni” – idézte Friedrich Nietzsche gondolatait szerdán Victorné dr. Kovács Judit alpolgármester Bauer Sándor sírjánál. A Rákospalotai Köztemetőben arra az éppen 50 éve elhunyt fiatalemberre emlékeztek, aki 1969. január 20-án felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum kertjében. Victorné dr. Kovács Judit felelevenítette, hogy Bauer Sándor 17 éves korára már megtapasztalta Kacsóh Pongrác úti lakásuk 1956-os szétlövését, majd azt a fájdalmas döntést, hogy pártfunkcionárius gyerekét részesítették előnyben a gimnáziumi felvételi során vele szemben. Azt élte át, hogy sem igyekezete, sem képessége nem elég az előrejutáshoz abban a rendszerben.

„Ő nem akart tömegember lenni, felfedezte a magában rejlő értékeket, és mert önmaga lenni – mondta az alpolgármester. – Felnőhetett volna csendben, tömegember lehetett volna, ő azonban örök példává vált mindannyiunk számára a hazaszeretetről. Hogy mások is merjenek önmaguk lenni.”

A megemlékezésen – amelyen részt vett Tóth Imre alpolgármester is – elhangzott, hogy Bauer Sándornak 2001-ben emléktáblát emeltek a Nemzeti Múzeum falán, 2011 óta a VIII. kerületben utca viseli a nevét, valamint szintén a Józsefvárosban, a Mátyás téren szobrot is kapott. Az esemény végén a megemlékezés koszorúját helyezte el Bauer Sándor sírjánál Victorné dr. Kovács Judit és Tóth Imre.

Ikonikus helyen

Az éppen ötven éve elhunyt Bauer Sándor néma, ismeretlen hőse volt  a szovjet elnyomás elleni tiltakozásnak, bár a „magyar Jan Palach” története évtizedekig a mélyben szunnyadt története. Palach, egy cseh fiatalember, néhány nappal Bauer előtt, 1969. január 16-án gyújtotta fel magát Prága ikonikus főterén, hogy a szovjet csapatok bevonulása elleni tiltakozzon. Éppen 19-én halt meg, ekkor, hirtelen ötletként foganhatott meg az elhatározás a 17 éves Bauerben, hogy követi a „cseh testvért”.

A külső Üllői úton a szüleivel élő, autószerelőnek tanuló Bauer komoly gondolkodású srác volt, aki nem szerette az oroszokat, számon kérte rajtuk a magyar függetlenséget és nézeteit – mint utóbb az állambiztonság kiderítette – társaságban is vállalta. Ahogy Palach, úgy Bauer Sándor is egy ikonikus helyet választott: a Nemzeti Múzeum kertjét.

Egy szabadságon lévő katona elmondásából jól felidézhető a tragikus tett, a kezében két nemzeti színű zászlót tartó, magát benzinnel lelocsoló és meggyújtó fiatal története. „Egy fiatalembert láttam, akinek két keze szét volt tárva és mintha égett volna mindkét kezében valami. Én nem tulajdonítottam komolyabb jelentőséget a látottaknak, továbbindultam. Pár lépés után azonban éles, sikításszerű hangra lettem figyelmes, amikor […] visszafordultam. […] A személy már nagy lángokban égett” – vallotta F. Lajos az állambiztonsági nyomozás során. Hamarosan a katona, két civil és egy közelben lévő rendőr oltani kezdték az égő testet, és már 200-300-an gyűltek össze.

A fiatal kórházba került, állapota válságos volt, mert testének 70 százalékát harmadfokú égéséi sérülések borították. A rendőrség rögtön reagált az eseményre, és Bauert halálos ágyán őrizetbe vették izgatás gyanújával. A fiú három nappal később, január 23-án halt meg.

Szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek

A fiatalembertől búcsúlevelek maradtak hátra, ezekben világossá tette, hogy Jan Palach példáját követi. „Azt üzenem, eszme nélkül nem él csak létezik az ember. Harcoljatok ugy ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 19-én gyujtotta fel magát” – írta iskolatársainak. Amit szüleire hagyott, még megrázóbb volt: „Szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek.”

A hivatalosság természetesen el akarta tussolni a történteket. Bár a lapok közül a Népszava és Magyar Nemzet tárgyilagosan leírta, hogy a 17 éves fiatal öngyilkossági kísérletet követett el, de hozzátették, hogy már korábban is próbálkozott. A Népszabadság azonban a német DP hírügynökséget cáfolva arról írt, hogy a „valóság az, hogy sem a fiatalság, sem az idősebbek körében nem okozott megrázkódtatást a szerencsétlen, idegbeteg fiú önégetése. Mindenki megértette, hogy itt patologikus, a betegség területére tartozó esetről van szó.”

Az állambiztonság továbbment, kiterjedt nyomozást végzett. Különféle teóriákat szőttek a fiút a háttérből irányító ismeretlenekről, és kikérdezték imerőseit, két társát még felelősségre is vonták, mert nem jelentették Bauer tettét. Többüket pedig évekig megfigyelték,volt, akit az állásából is eltávolítottak.