Menu

Ezt hozza az összefogás

2019.12.09.

A közterek megújítását, nyilvános illemhely kialakítását, az utak és buszmegállók rendezését ígéri a következő ciklusban Gyurkó Dániel, aki nemcsak a változást, hanem a fiatalítást is elhozta a 8-as választókerületbe.

Gyurkó Dániel

Gyurkó Dániel

Cserdiné Németh Angéla csapatának tagjaként lett a 8-as választókerület megválasztott képviselője október 13-án Gyurkó Dániel. A fiatal, 21 éves politikus így Pestújhely egy részének, valamint a rákospalotai Pótlék-dűlőnek lesz a képviselője az új testületben. Gyurkó Dániel újonc a kerületi politikában – olyannyira, hogy ez volt élete első interjúhelyzete.

Hogyan értékeli a választások eredményét?

A győzelemre talán igen, annak mértékére nem számítottam kerületi szinten. De a Mindenki a Tizenötödikért, Cserdiné Németh Angéla csapata egy igazán összetartó társasággá kovácsolódott a kampány két hónapja alatt – rendszeresen elmentünk egymás rendezvényire, választókörzetébe. Többen az utolsó hetek botrányainak tulajdonították az ellenzék áttörését Budapesten és országszerte. Én azonban azt gondolom, hogy kerületi és fővárosi szinten is bebizonyosodott: ilyen erővel bír az összefogás. Ezt hozta az ellenzéki erők együttműködése, egy jó kampányt, hiteles kommunikációval.

Mit tart az elkövetkező öt év legfontosabb a teendőinek a választókerületében?

Nem tudok meglepő dolgokat mondani: a kampányban tett minden ígéretem megvalósítására törekedni fogok. Nem kapott elég figyelmet az elmúlt időszakban a körzetembe tartozó Pestújhely, valamint a Pótlék-dűlő sem. A terveimet – a kampány heteiben nagy számban felkeresett – választópolgárok kifejezetten jól fogadták, örültek nekik. A köztereink, a Karatna tér, Sztárai Mihály tér és az Emlék tér megújításra szorulnak, ez meg fog történni a következő öt évben. Szinte közhely, de kezelnünk kell a szemétkérdést, hiszen közterületeinken alig vannak szemetesek. Fontos, hogy lesz nyilvános vécéje Pestújhelynek. A hosszú távú céljaim között szerepel egy zöld közösségi tér kialakítása is. A fővárossal együttműködve pedig rendbe tesszük a választókerület útjait és a villamos-, valamint buszmegállókat. Az Észak-pesti Kórház – vagy, ahogy a helyiek hívják, a volt Oroszkórház – területével és sorsával körültekintőnek kell lennünk, az biztos, hogy a helyszínt rendben kell tartanunk.

A testület legfiatalabb tagjaként mondhatni „újonc” a kerületi politikában. Mik az első tapasztalatai?

Bár politikatudományt hallgatok a Pázmányon, a gyakorlatban valóban ezek voltak az első lépéseim. Eddig még segítőként sem vettem részt választási kampányban. Lelkes és nagyon elszánt vagyok – szerettem volna tenni valamit a változásért, mert nem vagyok elégedett az ország állapotával. Amikor elkezdtem a munkát a választások előtt, volt bennem félelem a fiatalságom miatt. Az emberek azonban nagyon jól fogadtak engem – többen azt mondták, hogy végre itt egy fiatal, mi jelentjük a jövőt. Feltett szándékom, hogy a testületben mostantól a fiatalok ügyét is képviseljem.

A 8-as választókerületben Gyurkó Dániel október 13-án 54,98 százalékos részvétel mellett a szavazatok 48,07 százalékát szerezte meg (1232 voks), megelőzve ezzel a fideszes dr. Zsembery Ákost (40,38 százalék, 1035 voks), a Magyar Kétfarkú Kutyapárt színeiben induló Iván Petra Kingát, valamint a független Sumics Jánost és Jebudánszki Istvánt.

Borítófotó: Vargosz/XV Média