Menu

Évadzáró bográcsparti a Csokonaiban

2004.07.06.

Szombaton este a Csokonai Művelődési Központban működő klubok és egyesületek tagjai egy évadzáró bográcspartira voltak hivatalosak. A több éves hagyományoknak megfelelően Tóth Lajos, a művelődési ház igazgatójának vezetésével készült két bográcsban körülbelül 150 fő részére a gulyásleves.

A kertben a hosszú asztalok mellett a jókedvtől hangos beszélgetés és énekszó várta az ide betérőket, melyen részt vettek többek között a Bojtor Imre Nótakör, a XV. kerületi Nyugdíjas Szakszervezet, a bélyeg -,a számítógépes-, a NET-mester-, a baba-mama, a gombfoci- és a hastánc klub tagjai illetve a meghívottak között köszönthették az egybegyűltek Hajdu László, polgármestert, feleségével együtt, akik szintén minden évben ellátogatnak a rendezvényre. A bográcsgulyás mellett piknik alapon mindenki hozott édességet, sós süteményt és sok-sok innivalót.
A programot a klubok tagjai is színesítették: a hastáncosok – Sinka Viktória és Nedoba Katalin – bemutatót tartottak, a nyugdíjas számítógépes tanfolyam egyik résztvevője – Boroska Gáborné Marcsi pedig szintetizátoron játszott örökzöld slágereket.
Bár délután 5 órától lehetett jönni az összejövetelre, az egybegyűltek olyan jól érezték magukat, hogy csak éjfél után lett csendes a művelődési ház és környéke.