Menu

Eszmecsere és partnerség a kerület legnagyobb adózóival

2020.02.06.

Többet tudunk vállalni és többet is tudunk adni – jelentette ki Cserdiné Németh Angéla a XV. kerület száz legnagyobb vállalkozásával tartott találkozón.

Fontos lesz a jövőben partnerség az állampolgárokkal, és különösen az lesz a munkaadókkal, kerületünk legnagyobb adózóival – jelentette ki Cserdiné Németh Angéla polgármester szerdán, a városrész nagyvállalkozóival, cégvezetőivel tartott, immár hagyományosnak mondható találkozón. Ennek példájaként említette, hogy a 2020-as kerületi büdzsé tervezésekor elindultak a részvételi költségvetés irányába – vagyis az érintettek, a kerületben élők aktív bevonásával kívánják meghatározni az idei célokat. A polgármester elmondta, a mellette álló Mindenki a Tizenötödikért-frakció biztos testületi többségével gördülékenyebben születhetnek meg a döntések, többet tudnak vállalni és „többet is tudunk adni a kerületieknek”.

A vállalkozások számára húsbavágó témát is érintett Cserdiné Németh Angéla, aki kihangsúlyozta, 2020-ban is változatlanok maradnak a XV. kerületi adómértékek. A nagyobb bevételeket az adóelkerülés esélyének a csökkentésével kívánja elérni az önkormányzat, mert fontos, hogy ne azok fizessenek többet, akik eddig is becsületesen viselték a közterheket.

Az önkormányzat vezetése már tavaly is meghívta a XV. kerület száz legnagyobb adózóját egy kötetlen eszmecserére, így a Hubay Jenő Zeneiskolában tartott alkalom már tradíciónak mondható. Az estén Cserdiné Németh Angéla polgármester mellett jelen volt Hajdu László országgyűlési képviselő, dr. Matlák Gábor, Tóth Imre és Tóth Veronika alpolgármesterek, dr. Filipsz Andrea jegyző, a képviselő-testület több tagja, valamint a Polgármesteri Hivatal főosztályvezetői is.

Az önkormányzat részéről a másik megszólaló Szilvágyi László képviselő (Mindenki a Tizenötödikért), a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke volt, aki három dolgot emelt ki: a megjelentek magas száma miatt érzett örömöt; a fejlődő kerületért dolgozó képviselőkből összeállt csapat akaratát; valamint az innovációt, a vállalkozások lokálpatrióta módon való segítését. Utóbbit konkréttá is tette: megindul a kerületkártya kidolgozása, amely közösségi élményt adva jelent egy gazdaságösztönző modellt.

Szántai Sárközi Ambrus, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. kerületi szervezetének elnökeként a kapcsolatteremtés fontosságáról, arról a híd szerepről beszélt, amelyet az önkormányzat és a vállalkozók között töltenek be.

A felszólalások második felében olyan sikeres, magyar társadalmi ügyek képviselői beszéltek, amelyek kapcsolatot jelenthetnek a vállalkozások és az élet más területei között. A cigány értelmiségi fiatalokat juttatja jó állásokhoz, végzettségükhöz méltó pozíciókba az Integrom program, erről beszélt Iván Katalin. A módszerük az, hogy felkészítik a megfelelő iskolával rendelkező 18-35 éveseket, hogyan írjanak jó önéletrajzot, hogy feleljenek meg magas elvárásoknak és ezáltal példát tudjanak mutatni a környezetüknek.  Az UCCU Alapítványtól Szénási Szilvia érkezett, ők azt mutatják meg iskolákban, sőt, egyre többször cégeknek tartott előadásokon, hogy milyen is valójában a cigány kultúra, a cigány emberek világa. Balogh Máté András az Art is Business magazint képviselte, amely a kultúra és lehetséges szponzorai között teremt kapcsolatot. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban Kisari Károly (a fenti képen) mutatta be a XV. kerületben, Pestújhelyen működő Csodavár Játszóház és Inkluzív Fejlesztő Központot, ahol ép és fogyatékkal élő gyerekek játszhatnak és fejlődhetnek együtt.

A beszédek, előadások után a fogadásé, a kötetlen eszmecseréé volt a terep, ahol az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal vezetőit is kérdezhették a XV. kerület legnagyobb adófizető vállalkozásainak vezetői.

Fotók: Nagy Botond/XV. Média