Menu

Esték az olimpikonokkal

2012.11.11.

Új programsorozatot indított útjára az önkormányzat. Az Olimpiai esték című rendezvényekkel a londoni olimpia résztvevőit kívánják megismertetni a kerületiekkel.

– Londonban a magyar sportolók erőn felül teljesítettek – mondta Bitvai Nándor alpolgármester, a rendezvénysorozat ötletgazdája. – A sikerek mellett küzdésből, kitartásból és sportszerűségből is példát mutattak a világnak.
Az Olimpiai esték első rendezvényét október 30-án tartották a Csokonai Művelődési Központban. A sportágak közül a kajak-kenuról volt szó, és a londoni bajnokok közül ketten, Szabó Gabriella és Kökény Roland is elfogadták a kerület meghívását. Mellettük a legutóbbi nyári játékokon hatodik helyen végzett Vajda Attila kenus és Storcz Botond szövetségi kapitány is a vendégek között volt.
Az Olimpiai esték első állomásán sok minden szóba került. A sportolók meséltek az olimpiák hangulatáról, a versenyekre való felkészülésekről, szó volt a párosok és a négyesek összeállításának elveiről. A versenyzők azonban már nemcsak visszafelé, hanem előre is tekintettek, az olimpiát követő eufória ugyan még tart, számukra azonban már megkezdődött a munka, hisz 2013-ban világ- és Európa-bajnokságot, négy év múlva pedig ismét olimpiát rendeznek. Az újabb jó eredmények megszerzéséért pedig nagyon sokat kell dolgozniuk.
Az október 30-i ötkarikás estét a rákospalotai Kovács Pál Gimnázium diákjai által készített olimpiai kisfilm is színesítette. Az Olimpiai esték következő rendezvényét november 27-én 17.30-kor tartják a Csokonai Művelődési Központban, melyen ismét különleges vendégekkel találkozhatnak a nézők.